A tárlat Ipolyság egykori zsinagógájában 2020. november 6-áig tekinthető meg.
Az Ó, šaty! (Ó, ruha!) kiállításon szlovák ruhatervezők estélyi ruhakreációit tekinthetik meg az érdeklődők a Szlovák Nemzeti Galériában.
Feltárulnak a csodálatos mélység titkai.
A tokiói magyar nagykövetség közreműködésével megvalósult tárlaton egy Rubik Ernőt ábrázoló mozaik is látható, amelyet 1600 Rubik-kockadarab alkot.
A zsinagógában szeptember 20-án megnyílt tárlaton mintegy 45 szerkezetet állítottak össze, ezek közül 15 interaktív, így bárki kipróbálhatja azokat.
A 12 kiállító között ott van a királyhelmeci Molnár Gabriella is, aki elsősorban a textil és a papír szerelmese.
A Galántai Honismereti Múzeum Aki nem dolgozik, ne is egyék nevet viselő új tárlata azt mutatja be, hogyan és milyen eszközökkel végezték a mezőgazdasági munkát az elődeink.
A képeken a barna, szürke, fehér és fekete színek dominálnak, egészen különleges fényképszerű jelleget adva nekik.
A szervezők várják a 16 éven felüli alkotókat, akik legfeljebb három képzőművészeti alkotással jelentkezhetnek.
A házasulandók legfőbb vágya: minden olajozottan haladjon az esküvő napján, lehetőleg költségtakarékosan. Utána néztünk, mennyibe kerül ma tájainkon egy esküvő.
A kassai botanikus kertben negyedszer rendezik meg az egzotikus pillangók élő kiállítását. A Pillangó showban a világ legnagyobb lepkéje is megcsodálható.
Dunaszerdahely mindkét galériája új tárlatokkal várja a művészetkedvelő közönséget.
A művészetkedvelő közönség január 21-én Sidó Zoltán kiállítását tekinthette meg Dunaszerdahelyen, a Csemadok székházában