A Csemadok vezetősége és a kormány közti tárgyalások remélhetőleg a nagyon közeli jövőben tovább folytatódnak.
Nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, felelősséggel, ami van, hanem az iránt is, ami lehet és lesz.
Éljünk mi is jogainkkal, kövessük a szabad, keresztény magyar utat, éljünk István király intelmei szerint!
Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét az Igor Matovič kormányfő és a Csemadok vezetői közötti keddi találkozóról kérdeztük.
Berényi Józsefet, az MKP alelnökét az Igor Matovič kormányfő és a Csemadok vezetői közötti keddi találkozó hátteréről kérdeztük.
Mi, szlovákok, fenntartjuk a Matica slovenskát, de az ő „Maticájukra” egy vasat sem költünk. Ez fair? "
A szervezők úgy érzik, jó döntés volt, hogy a Nyitrai járás magyarságának fesztiválját megtartották.
Az a 30 ember, aki résztvevője volt az utazásnak, szellemileg igazán feltöltődhetett, hiszen számtalan érdekes látványban, információban részesült.
Egy falu, amiről példát vehetne minden felvidéki település.
Néhányszor már az is előfordult, hogy valamelyik család felismerte, az egykori családtagjuk meséje hangzott el.
Augusztusban ismét ötven gyermek táborozhat Alsóbodokon.
Elérhető a Reviczky Társulás nyilvános közösségi oldalán.
Emlékezzünk együtt a hősökre, 1848. március 15-ére!
A biracsnak nevezett finomság eredetéről, történetéről, elkészítésének folyamatáról Éder Mária tart előadást.
Az évzáró során Molnár Rozáliától, a Csemadok Pozsony-Óvárosi alapszervezetének leköszönő elnökétől búcsúztak a résztvevők.
Tavaly sem volt hiány remek programokból.
Aki a katedrát vándorbotra cserélte, hogy versvándorként bejárja a magyarlakta területeket, és megidézze a magyar irodalom nagyjait.
Bajcsi Ildikó, a Clio Intézet munkatársának Magyar idők Komáromban című, diavetítéssel egybekötött előadásával emlékezett meg a magyar kultúra napjáról a Csemadok Komáromi Alapszervezete.
Életét, a családja mellett, a Csemadok tölti ki, melynek 1970 óta tevékeny tagja.
A Csemadok szerint a Most-Híd javaslata rövid távú politikai célok elérésének eszköze.
Királyhelmecen is szeretnek közösségben, minőségi műsorokat látva, hallgatva ráhangolódni a közelgő karácsonyi ünnepre.
Rangos emlékgálát tartott a Csemadok Galántai Területi Választmánya a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából.
A Csemadoknak nem csak múltja, de jövője is van.