2024. június 17., 15:00

Pataky Károly: Nem egymással kell foglalkoznunk, hanem azzal, ami a dolgunk

Sikertelenül végződött a Magyar Szövetség számára az Európai Parlamenti választás. A párt sajtónyilatkozatában maga is kudarcként értékelte a helyzetet, és szeptemberre tisztújító kongresszus megtartását helyezte kilátásba, sőt egyesek szájából olyan kijelentések is elhangzottak, hogy vége az etnikai politizálásnak a Felvidéken. Ennek kapcsán megkérdeztük a párt országos elnökségének tagjait, hogyan értékelik az EP-választás eredményeit, miként látják a párt jövőjét és mit gondolnak az etnikai politizálásról. A kérdésekre Pataky Károly elnökségi tag válaszol.

Pataky Károly szavaz
Fotó: Pataky Károly fb-oldala
Nem titkolom, hogy nem erre számítottunk"

– mondja az európai parlamenti választás végeredménye kapcsán Pataky Károly, a Magyar Szövetség elnökségi tagja, Királyhelmec polgármestere.

Pataky szerint az utolsó felmérések azt mutatták, a párt átléphetné az öt százalékos küszöböt. "Sajnos, nagyon messzire kerültünk ettől az eredménytől, így nem lett európai képviseletünk" – mondta.

Ami az etnikai politizálás felvidéki lehetőségeit illeti, Pataky Károly szerint a Magyar Szövetségen belül kell újraszerveződni, és elindítani a komoly és következetes felkészülést a következő parlamenti választásra.

Természetesen oda kell figyelni a megyei és a helyhatósági választásra is, de már most kell építkeznünk a parlamenti választásra, hisz egy párt életében ez a legkomolyabb megmérettetés. Számunkra pedig az a legfontosabb, hogy újra képviseletet nyerjünk a szlovák törvényhozásban"

– tette hozzá.

A szeptember 28-ai tisztújításig hátralevő időszakban szerinte a párton belüli egyeztetéseket kell lefolytatni.

Szeptember 28-áig mindenki elmondja, részt szeretne-e venni a továbbiakban is az elnökség munkájában, illetve, hogy milyenek az elképzelései. Jó lenne, a szeptember 28-ai kongresszusra már egy konszenzuális elképzeléssel mennék.

Bár mi kifelé egységesnek tűnhetünk, be kell vallani, akadnak súrlódások a párton belül, amit a választók is éreznek, és ezt ki is mutatják. Folytatni kellett volna azt a sikeres együttműködést, amit két éve a helyhatósági és megyei választások fantasztikus sikeréhez vezetett. Azt kellett volna folytatnunk, de mi valamiféle vélt vagy valós sérelmek okán mindig visszalépünk, és hetekig-hónapokig egymással foglalkozunk, ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, ami a dolgunk lenne" – zárta gondolatait Pataky Károly.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.