Szlovák választás, magyar útelágazás
Belátom, kissé formabontó a választási összegzést egy nehéz szóval kezdeni. Az útelágazásba már a hivatalát gyakorló magyar kormányfőnek is beletörött a nyelve. Szögezzük le mégis, a felvidéki politika a hétvégi választási kudarc után útelágazáshoz érkezett.
Kezdjük a szikár tényekkel. A magyar etnikai érdekképviselet listás szavazáson legutóbb tíz éve, az EP-választás alkalmával tudta átlépni a bejutási küszöböt. Azóta a 2016-os, a 2020-as és a 2023-as parlamenti, illetve a 2019-es és most már a 2024-es európai parlamenti választáson kellett beérnie a nagypolitika főutcájára belépőt adó öt százalék alatti eredménnyel. Eközben a 2019-es EP-választáson és a rá következő hazai törvényhozási választáson már a vegyespárt is orra bukott a küszöbben. Vagyis a 2016-os parlamenti választás óta, amit a Most–Híd még a szlovák szavazóinak köszönhetően behúzott, zömmel magyar voksokra számító formáció nem került öt százalék fölé. Ennek is már nyolc éve.
Ha már a szikár tények. Fentebb az okozatot taglaltuk, rögzítsük a kiváltó okot is. Pandóra szelencéjét a felvidéki magyar politikában az egységpárt szétszakításával nyitották ki. Éppen a sikerrel vett EP-választásokat követően. Ennek már tizenöt éve, ezért nem árt, ha észben tartjuk. Ezt követte a 2010-es és a 2012-es választás, amikor a vegyespárt parlamenti belépője még fügefalevelet tartott a szlovákiai magyar politika mind nyilvánvalóbb válságjelenségei elé.
Eközben múlt vasárnap az EP-választásokon a szlovákiai politika főutcáján a múlt szeptemberi parlamenti és a tavaszi államfőválasztás visszavágóját futották le a főszereplők. Szlovákiai viszonyok között egészen értékelhető, 34 százalékos választói érdeklődés mellett. Arról nem is szólva, hogy június 8-át követően egy olyan választáson vagyunk túl, amelyen az első és a második helyezett is győztesnek érezheti magát. A kormányfő elleni merénylet árnyékában a korábbi veszteseket sújtó frusztráció enyhülése már önmagában nem lebecsülhető fegyvertény. Főként úgy, hogy a dobogó második fokára szoruló eredménye is bőven a politikai haszonelvűség komfortzónáján belül van.
Múlt vasárnap a Republika is bemasírozott az Európai Parlamentbe, amelyből arra következtethetünk, hogy sok szlovák fiatal felnőtt egészséges fejbőrén mentek össze a múlt szeptember óta mélyülő ráncok. Vagyis végső soron a dobogó harmadik helyére felkapaszkodó párt is győztesnek érezheti magát, amely egy újabb választói csoportban enyhítheti a korábbi kudarcok okozta frusztrációt.
Ha már frusztráció. A KDH hozta a kötelezőt az egy mandátummal, s ha nem is ér fülig a párt híveinek szája, önemésztésre aligha van okuk. Nem úgy a vonal alatt milliméterekkel maradt SaS-nek, ami azzal a járulékos veszteséggel járt, hogy az egykor szebb reményű Richard Sulík a következő öt évben legfeljebb magánemberként utazhat Brüsszelbe vagy Strasbourgba. Kellő visszafogottsággal jegyezzük meg, Sulík balszerencséjétől aligha fog kilengeni a szlovák politikában lappangó frusztrációt mérő inga.
Legfeljebb a PS dörzsölheti a tenyerét, hogy az SaS és a nem érdemtelenül hasonló sorsra jutott Demokrati szavazói egy következő választáson könnyen felidézhetik magukban az erősebb kutya nemi életére vonatkozó mondást. A múlt vasárnapi eredménysort böngészve méltatlan lenne megfeledkezni az önmagát szerényen csak Slovenskó-nak nevező mozgalomról, és annak elnökéről, az obsitos kormányfőről és pénzügyminiszterről, Igor Matovičról. A 2020-ban még választásokat nyerő Matovič mára két százalék alá dolgozta le a Za ľudí nevet viselő fantompárttal kiegészített mozgalmát. Erre szokták mondani a grundon, hogy innen szép újra nyerni.
Matovič zuhanásához viszonyítva, hogy némi optimista felhangot kölcsönözzek az írásnak, egészen stabil pártnak tűnik a Magyar Szövetség. Ami egyszersmind az optikát el is torzíthatja. Az előző kudarcokat követő kellően mély és alapos önvizsgálat elmaradása ugyanis egyenesen következik abból, hogy a magyar közvélemény már jó előre beárazza a soron következő buktát. Emiatt azután az önreflexió egy tisztességes, ámde kudarcos szereplést történelmi eredményként dolgozhat fel.
A jelenlegi helyzetből kivezető utat a politikának kell megtalálnia, de ez aligha fog sikerülni a stratégia kimunkálása nélkül. Ehhez pedig közös gondolkodásra van szükség. Félreértés ne essék, az árkokkal és személyi konfliktusokkal szabdalt magyar értelmiség közös gondolkodására. Ennek valós esélyeit e sorok írója, lévén örök optimista, nem osztaná meg a kedves olvasóval. Legfeljebb annyit tenne hozzá, a huszonnegyedik órában vagyunk.
Megjelent a Magyar7 2024/24. számában.
