Hamerlik Richárd: A Csemadok sokkal többet is tehetne
Folytatódik a Csemadokról szóló sorozatunk, amelyben legnagyobb kulturális szervezetünk jövőjéről kérdezünk közéleti embereket. Ezúttal Hamerlik Richárdot, az MKP volt parlamenti képviselőjét kérdeztük.

Hamerlik Richárd úgy véli, már koránál fogva is (1983-óta tagja a Csemadoknak) össze tudja hasonlítani a "régi" Csemadokot a jelenlegi Csemadokkal.
"1995-től 1999-ig Ipolynyéken a Csemadok helyi szervezetének elnöke is voltam, a Kodály Napokon bronzkoszorús minősítést is elért négyszólamú énekkart, néptánccsoportot, népi zenekart hoztam létre és működtettem. A taggyűléseken mostanság azzal találkozom, hogy elsősorban a pénzről szólnak a beszámolók, arról, honnan mennyit sikerült szerezni, mennyit költöttünk. Arról már kevesebbet, hogy hol mennyi népi zenekar, néptánccsoport, énekkar, színjátszó csoport stb. alakult ill. működik. Ezeknek már csak a megszűnéséről szerzek tudomást. Csak azért fenntartani egy szervezetet, hogy legyen, az véleményem szerint kevésnek mondható" – vélekedett.
Azt nem vitatja, hogy a szervezetben igenis van potenciál.
De azt, hogy a Csemadok be van zárkózva, és az embereket a mieinkre és az ellenségre osztja fel, nagyon rossz dolognak tartom. A Csemadoknak integrálnia kellene, nem megosztani. Ha tehát megvan az elképzelés, hogy az itt maradt, hitét vesztett magyarságnak merre kellene menni, akkor országos (regionális és helyi) szinten is olyan vezetésre van szükség, ami integrál, nem pedig megoszt.”
Hamerlik Richárd szerint sokkal-sokkal nagyobb erővel kellene az embereket itt felébreszteni, hitet adni- és erősíteni.
Láthatjuk, hogy ez a közeg – önmagában – alkalmatlan a közösségünk vezetésére. A Csemadokban is mit látunk? Díjakat osztanak egymásnak, hétről hétre, kopjafákat, emléktáblákat avatnak, de a tevékenység nagyrészt elmarad. Miközben a településeink sorra veszítik el a magyar jellegüket. De ennek visszarendezésébe bele kellene tenni a „melót”. Nem azt mondom, hogy ezek a tevékenységek szükségtelenek, de legfeljebb gyenge pótcselekvésként tudok tekinteni rájuk” – mondta.
Hamerlik Richárd szerint a Csemadok sokkal kevesebbet tesz annál, amit tehetne – tennie kellene.
"Két jelölt tevékenységét részleteiben nem ismerem, így felelőtlenség lenne részemről a munkájukról nyilatkozni" - fogalmazott Hamerlik Richárd, ugyanakkor a harmadik jelöltet, aki már korábban töltött be elnöki posztot, nem tartja hitelesnek, így elfogadhatónak sem. A másik két jelölttel kapcsolatban azonban megjegyezte, "kettejük közül bármelyikükből lesz is elnök, kívánom, hogy (a „nem nyertes” jelöltet sem mellőzve) magyar közösségünk érdekében nagyon eredményes munkát fejtsen(ek) ki".
Hamerlik Richárd szerint jelen formájában (egy-két esetet kivéve) "súlytalan az egész Csemadok". Pedig lehetne ez egy olyan kulturális-társadalmi műhely is, amely a kulturális élet szervezése mellett segítené azt a politikai erőt, amely képviselné az itteni magyarságot. Az oktatási-nevelési intézményeinkkel (és persze a többi társadalmi szervezetünkkel) szorosan együttműködve eredményes ráhatást szükséges kifejteni az ifjú nemzedékre, hogy mennyiségben és minőségben a gyarapodás útjára lépjenek. "Szimbiózisban kellene működni, mindenkinek helye van a Nap alatt."