Ha nem őszinte a bűnbánat... – gyökeresen megváltoztatná a társaira "rávalló" együttműködő vádlott kedvezményeit a kormány
Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány a Büntető Perrendtartás módosítását. Ha visszagondolunk, hogy a Büntető Törvénykönyv módosítását mily heves indulatok kísérték a parlamentben, csaknem biztosra vehetjük, hogy indulatból e módosítás parlamenti szakaszában sem lesz hiány.
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel hangicsáltak az ellenzéki képviselők a parlament múlt decemberi ülésén a Büntető Törvénykönyv módosítása miatt. Idézzük is fel akusztikus emlékezetünkben, hogyan zajlott a szavazás.
Nem, a képviselők nem a Beneš-dekrétumok tagadásának kriminalizálása miatt kerültek ilyen felindult állapotba: az együttműködő személy eljárásjogi helyzetének megváltozását siratták. Azt, hogy mit nyilatkoztak az ellenzéki pártok a Btk-módosításról, ebben a cikkünkben foglaltuk össze.
A "bűnbánó" tanú – olasz terminológiával pentito – intézménye a modern európai büntetőjog egyik sajátos eszköze. A 70-es, 80-as években Olaszországban a bűnüldözés azzal szembesült, hogy a Cosa Nostra és más maffiaszervezetek zárt, hierarchikus működésével szemben a klasszikus bizonyítási eszközök önmagukban nem mindig elegendők. Kellettek, akik az addig sérthetetlennek tűnő hallgatási kódot – az omertàt – belülről megtörik, természetesen jogi ösztönzők, és tanúvédelmi garanciák mentén. A modell ikonikus alakja Tommaso Buscetta lett, akinek vallomásai nemcsak konkrét ügyeket, hanem a maffia szervezeti logikáját is láthatóvá tették a bíróságok számára. A pentito intézménye lényegében annak (f)elismerése, hogy a szervezett bűnözés zárt világát gyakran csak azok képesek feltárni, akik egykor maguk is részei voltak.
Az ’50-es évek koncepciós pereiből emlékezhetünk rá, milyen veszélyeket hordoz, ha valakit, egyéb bizonyíték híján, csak tanúvallomások alapján ítélnek el. Nem zárható ki, hogy ezzel a jogintézménnyel a közelmúltban is visszaélhettek. De ebben az esetben az egyedi visszaélések pontos feltárása és kivizsgálása lenne az üdvözítő út, nem pedig a teljes rendszer felszámolása, ahogy azt decemberben, illetve tegnap láthattuk.
A decemberi reform lefektette a bűnbánókra vonatkozó jogi kereteket. Pontosította, hogy a bűnbánóknak kedvezményként nyújtható rendkívüli büntetésenyhítés milyen mértékű lehet. Meghatározták azokat a határokat, ameddig a bíró elmehet, ha az elkövető együttműködik. Már ott megkezdődött az együttműködő személy kategóriájának szigorítása, hangsúlyozva, hogy a kedvezmény nem jár alanyi jogon, hanem a bűncselekmény felderítéséhez való érdemi hozzájáruláshoz kötött.
Az ellenzék szerint a módosítás megszövegezésével a Smer a saját, bajban levő káderein, Norbert Bödörön és Tibor Gašpar parlamenti alelnökön, volt országos rendőrfőkapitányon próbált segíteni. Nos, Bödörön kétségkívül segített is, hiszen egy ellene folyó eljárás abba is maradt.
Nézzük, a tegnap elfogadott kormánydöntés hogyan ülteti át az eljárásjogi oldalra a decemberben meghatározott irányvonalat. Ha sok ideje van, a teljes indítványt, és a hozzá tartozó dokumentumokat a kormány oldalára kattintva töltheti le, hogy aztán kedvére böngészhesse. A tárcaközi eljárást pedig ezen a linken követheti nyomon.
Az új elképzelés szerint a nyomozati szakaszban adott, alkuként működő kedvezmények helyett a hangsúly a bírósági szakaszban érvényesülő, büntetéskiszabási kedvezményekre kerül, miközben az együttműködést sokkal szigorúbb tartalmi és formai feltételekhez köti.
Ehhez képest az új javaslat több ponton bekeményít. Kimondanák, hogy hogy aki már korábban más büntetőeljárásban kedvezményt kapott, annak ismét nem adható ilyen kedvezmény.
Az új szabályozás szerint létrejönne egy 180 napos, szigorúan tartalmi kötelezettség: a személynek ebben az időszakban teljesen és igazmondóan vallania kell a saját és az ismert más személyek által elkövetett bűncselekményekről, valamint ki kell adnia vagy azonosítania kell a bűncselekményből származó vagyont. A határidő lejártakor záró nyilatkozatot is kellene tennie arról, hogy nem tud további lényeges körülményről. A két rendelkezés együttes célja, hogy megakadályozza az eljárás alá vont személyt abban, hogy "csepegtesse" a hatóságoknak a birtokában levő információkat, újabb és újabb kedvezményeket remélve és/vagy kicsikarva. Ha a rendelkezés hatályba lép, a bűnbánónak meg kell erőltetnie a memóriáját, és pontosan felidézni mindent. Erre a féléves "időablak" elegendő lehet. Ezt követően, ha még valami "véletlenül az eszébe jutna", az már nem képezheti alku tárgyát.
Emiatt a vallomást a szó szerinti átirat mellett kötelezően hang- és videófelvétel formájában is dokumentálni kell az eljárásban, hogy annak utólagos vitathatóságát elkerüljék.
További újdonság, hogy az együttműködővel közölt, vagy neki ígért kedvezmény nem lehet aránytalan sem a saját elkövetett cselekményhez, sem ahhoz a súlyossághoz képest, amelynek feltárásában a személy közreműködik. A törvényességet és arányosságot az ügyész felügyeli, és ezt az érintettek kérelmére is köteles megvizsgálni.
Az új intézkedés a legnagyobb "dogmatikai" fordulatot a bizonyítási eljárás során hozta. Eszerint ugyanis a jövőben nem lehet senkit elítélni kizárólag annak alapján, hogy valaki "rávall". A kormányzati szándék szerint kedvezményben részesült személy vallomása csak akkor vezethet elítéléshez, ha azt más, a hitelességet és valódiságot megerősítő bizonyíték támasztja alá. Ezt a korlátot a javaslat a vádszakaszba is átviszi: a § 234(3) szerint a kedvezményes vallomás csak megerősített alapon vezethet vádemeléshez, a § 235 pedig előírná, hogy a vádiratban külön értékelni kell a vallomástevő hitelességét és igazmondását. A tárgyalási indokolásra és az ellentmondások feloldására vonatkozó szabályok is szigorodnának.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyészség nem támaszkodhat majd olyan könnyen egyetlen együttműködő személy vallomására. A javaslat célja éppen az, amit a miniszteri indokolás is mond: meg kell akadályozni, hogy kétes vallomások kétes ítéletekhez vezessenek. Ez alapján a bírói kontroll erősödése várható, de az is, hogy a gyenge, csak bűnbánóra épített ügyekben nő a bizonyítási teher az ügyészségen.
Valószínű, hogy azok, akik büntetőeljárásuk során, "fontolva haladtak", hol szivárogtattak, hol csepegtettek, a módosítási javaslat kapcsán a kardjukba dőlnek. Őket igyekezett megnyugtatni Boris Susko igazságügyi miniszter, aki szerint a már megígért vagy lezárt alkukra az új törvény nem vonatkozik, de a jövőbeli "nagy halak" elfogását alapjaiban alakítja át.
A kormánykoalíció decemberben megfente a miskárolókését egy intézmény kiheréléséhez, most pedig megkezdődött az ivartalanítás maga. Hogy mit hozhat mindez a büntetőeljárásokban? A nyomozások eleinte lelassulhatnak, mert a rendőrség nem dőlhet hátra egy vallomás után. Meg kell keresniük a tárgyi vagy egyéb bizonyítékokat is.
A bűnbánók közül eddig sokan azért "nyíltak meg" varázslatos módon, mert bíztak benne, hogy soha nem kell bíróság elé állniuk vádlottként. Most, hogy mindenki bíróság elé kerül, és az ítéletben dől el a sorsa, kevesebb kisstílű bűnöző fog kockáztatni. A szervezett bűnözéssel, a korrupcióval – és a nálunk egyelőre ritkább – terrorizmussal kapcsolatos esetekben eddig is nehéz volt belső tanúkat találni és megtartani. Az együttműködésre ráállók egy részét a korai eljárási kedvezmények motiválták. Ha ez a lehetőség megszűnik, ráadásul a bírósági szakaszt, korai kedvezmény híján egy fegyintézményben kell kivárni, az együttműködési hajlandóság érezhetően csökkenni fog. Az új intézkedéstől azt is várják, hogy a jövőben a nagy ügyek büntetőeljárásai ne a saját irhájukat mentése érdekében mindenkire kígyót-békát kiabáló bűnbánók esetlegesen célzatosan motivált vallomásain alapuljanak. Ez vélhetően összejön. Az ügyvédeknek is sokkal több eszközük lesz támadni a bűnbánók hitelességét, hiszen a 180 napos jogvesztő határidő és a zárónyilatkozat merev keretet ad. A szaftos részletek későbbi előhúzása azonban legfeljebb a sajtó számára lehet érdekes, az eljárásban már nem lehet perdöntő.
Robert Fico negyedik, valószínűleg az ingatag jelzőt joggal megérdemlő kormánya számára a büntetőjog kulcsterület. Szokatlan módon a kormányzást sem valamilyen ideológiai vagy stratégiai, jól kommunikálható gazdasági vagy szociális intézkedéssel kezdték, hanem a Büntető Törvénykönyv módosításával. Az igazságügyi miniszterként élete nagy lehetőségét megkapó Boris Susko a baloldali kormány kebelén egy liberális büntetőpolitikát valósít meg, melynek mozgatója nem is annyira a meggyőződés, hanem a szűkös börtönkapacitás. Ezért igyekeznek mindent megtenni, hogy minél kevesebben kerüljenek a rácsok mögé, új börtönre ugyanis nincs kapacitás. Amikor egy állami kórházat sem tudnak felhúzni, akkor egy börtön nagyon nehezen lenne kommunikálható. Ehelyett, a konszolidáció örvén fegyintézeteket zárnak be.
Az igazságügyi miniszter azon szándékát tehát, hogy minél kevesebb embert ítéljenek letöltendő szabadságvesztésre, a meghozott intézkedéscsomag kétségkívül támogatja.
