Jelentősen emelkednek a gondozók és személyi segítők támogatásai, több tízezer család helyzetét javítva.
Engedély nélkül beköltöztek a vasútállomás egyik használaton kívüli raktárába.
Az utasok közül senki nem sérült meg.
A legnagyobb bizalomvesztés a 65 év felettiek körében tapasztalható.
Ezt Vladimír Baláž (Smer), a szlovák parlament egészségügyi bizottságának elnöke jelentette ki.
Szenc ma már egyre inkább Pozsony szatelitvárosa, miközben egyre inkább tűnik el a magyar jellege.
A figyelmeztetés 18 óráig érvényes, a következő napokban is kánikulára kell számítani.
A szegénységből kitörni vágyók új esélyt kapnak.
Szlovákia 26 ország és az Európai Bizottság közös felhívásához csatlakozott.
Kína prágai nagykövetsége azonnal nyilatkozatban bírálta a cseh elnök lépését, azzal, hogy Petr Pavel ezzel ártott a cseh-kínai kapcsolatoknak.
Gyermekeknél a hasmenés gyorsan veszélyessé válhat nyáron.
A bécsi és a pesti egyetemet felváltva végezve 1844-ben doktorált, 1846-ban sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett.
A tűzoltók órákon át küzdöttek a lángokkal.
Az ülést az ellenzék kezdeményezte, amely a mentőállomások üzemeltetésére kiírt pályázatot kifogásolja.
Az iráni néphez intézett üzenetében bátorította őket, hogy álljanak ki a szabadságért.
Bodri Eleonórától búcsúznak ma Vízkeleten.