A programba bevonják a Kárpát-medencei régiókat, ugyanakkor az év második felében egy kiállítást a diaszpórába is elvinnének.
Már készülnek az őszi helyhatósági választásokra.
Az a kérdés, hogy a parlament bizalmat szavaz-e a most kinevezett kormánynak.
Alexander Dubček mellszobra Strasbourgban.
Vannak, akik bűntettek elkövetésére buzdítanak az USA-ban.
Már csak az EU nem szerepel a felelősök között.
Az 1920-ban alapított emberjogi szervezet elsősorban a háborúkban megsebesült embereknek és hozzátartozóiknak igyekszik segíteni.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. június 27.
Mintegy 230 bevándorlóval a fedélzetén; a migránsok egy részét Olaszország veszi át.
Annak ellenére, hogy magas az elismertségi fok, a szülők több mint harmada nem szeretné, ha gyermeke a pedagógusi pályát választaná.
A felmérésben egyetlen olyan felvetés volt, amellyel a válaszadók többsége nem értett egyet.
A legnagyobb munkaerőhiánnyal Pozsony megye küzd, ahol összesen 70 hiányszakmát tartanak nyilván.