A prágai várban fogadta csütörtök délben Zuzana Čaputová szlovák államfőt Miloš Zeman cseh köztársasági elnök. Čaputová a szokásoknak megfelelően első hivatalos útján Csehországba látogatott.
Az amerikai elnök szeretne beszélgeti kínai és orosz kollégájával is.
Felvidéki híradó: 2019. JÚNIUS 20.
A Nicolas Sarkozy ellen folyó eljárások közül ez az első, amely bírósági szakaszba kerül, s az első alkalom az 1958. óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kell egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.
2016-ban az EUIPO, a Shoe Branding Europe BVBA nevű belga cég által benyújtott törlési kérelmet követően törölte a védjegyet, mivel az nem rendelkezett elegendő megkülönböztető képességgel.
Megválaszthatjuk az alkotmánybíró-jelölteket holnap, de véleményem szerint ebben az esetben kitesszük magunkat a veszélynek, hogy diszkriminációra hivatkozva keresetet nyújtanak be.
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a határozatot, melynek értelmében Maroš Šefčovič lesz a Szlovák Köztársaság tagjelöltje az Európai Bizottságba a 2019-2024-es időszakra.
Későn jött a figyelmeztetés, addigra elfogyott a hús.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek.
A népszámlálás esetében a kötelezett személy maga a lakos, vagy a törvényes képviselője, illetve az adott intézmény fenntartója vagy alapítója. A lakásszámlálás esetében a kötelezett személy a község és a házkezelő.
Matovič: amennyiben az OĽaNO standard politikai párt lenne, azok az emberek, akik most elhagyják a frakciót, nem kaptak volna lehetőséget, hogy a jelöltlista éléről indulhassanak.
HETI ÖSSZEFOGLALÓ - 2019. JÚNIUS 22.