Felvidéki híradó: 2019. JÚNIUS 14.
A mezőnyt az alsóházi konzervatív frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti.
Szlovákia már az első körben megszerezte 15 tagállam szavazatát, Pellegrini megköszönte nekik a támogatást.
Az autóbusz fedélzetén tartózkodók közül kilenc gyerek és egy felnőtt könnyebb, egy felnőtt súlyosabb sérülést szenvedett.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint megérkezett a törvényszék gazdasági hivatalába az a tizenötmillió forint, amelyet a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi fizetett be óvadékként.
Dobogón végezne még Tomáš Drucker, akit 34,5% tart megbízhatónak.
A Hableány sétahajó balesetének újabb áldozatát azonosították.
A múltban az összes állami jellegű támadás egybeesett a Telegramon szerveződő hongkongi tüntetésekkel. Ez most sem volt másképp.
Moszkva arra számít, hogy a G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján, mások mellett az amerikaiak közreműködésével, sikerül majd megoldást találni a világgazdaság problémáira.
Felvidéki híradó: 2019. JÚNIUS 13.