Szombaton - már ötödik alkalommal - nyitott templomkapu és tartalmas nap várja a Szőgyénbe látogatókat - a Mária-tisztelet jegyében, Mindszenty József hercegprímásra és Pio atyára emlékezve.
Elsősorban a nemek közötti egyenlőség tudatos biztosítását célozza a munkaerőpiacon.
A fiatalember nem tartotta be a biztonságos követési távolságot az előtte haladó gépkocsi után, és nekiütközött annak hátulról.
Szakértőt kérdeztünk, mi lehet a célja az újabb durva orosz fenyegetésnek.
Az egész világon elképesztő bizonytalanság uralkodik", átalakul a világgazdaság, a háború és a szankciók "alapvető igazságokat rengetnek meg".
A sofőr a következő útja a rendőrségi fogdába vezetett.
Nyolc órán keresztül volt bezárva az átforrósodott járműbe.
Visolajský úgy látja, hogy az ukrán orvosok sokkal inkább választják Magyarországot, Lengyelországot vagy Csehországot, mivel ott jóval magasabb bérért dolgozhatnak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint már több, mint ezer majomhimlős esetet regisztráltak olyan országokban, ahol a vírus nem honos.
Elfogadhatatlan, hogy a műemlékeinket más országok vásárolják fel, a kormánynak a szlovák érdekeket kell védeni – jelentette ki a parlamenten kívüli Kereszténydemokrata Mozgalom.
Az ukrán ombudsman, Ljudmila Deniszova elismerte, hogy "túlzott". Védelmére azt hozta fel, hogy azért tette mindezt, mert így akarta rávenni a Nyugatot, hogy több fegyvert küldjenek Ukrajnába.
Nagypontosságú orosz levegő-föld rakéták az ukrajnai Dnipro katonai repülőterén ukrán katonai gépeket semmisítettek meg.
A versenyszerkezet átalakítása a nézők számára felkészültebb csapatokat, tehát jobb élményt garantál.
A felszínre vezetik azt a bányavizet, ami legalább februártól a Sajóba ömlik. A víz így nem folyik le a korábban lezárt vasércbánya mélyebb szintjeire.
A sikeres egyetemi tanulmányok méltó befejezése a diplomák ünnepélyes átvétele.
Az ellenőrzés elsősorban arra irányult, hogy a döntések mennyire álltak összhangban az általános előírásokkal.