Az izraeli hadsereg leállította a gázai támadó hadműveleteket és védekezésre állt át
Az izraeli hadsereg (IDF) Benjámin Netanjahu miniszterelnök péntek éjjel kiadott utasítására leállította a Gáza város elfoglalását célzó hadműveletet és áttért a védekezésre.

- közölte korábban a miniszterelnöki hivatal.
- jelentette be a katonai rádió és a közszolgálati Kan csatorna.
A katonai rádió szerint a hadseregnek adott utasítás kimondja, hogy a műveleteket "a minimálisra" kell csökkenteni, a szárazföldön lévő csapatok pedig kizárólag védelmi manővereket hajthatnak végre.
Az utasítást izraeli és amerikai tisztviselők közötti éjszakai tárgyalásokat követően adták ki.
A Kan csatorna szerint várhatóan hamarosan megkezdődnek a Trump-tervről szóló tárgyalások. A hadsereg bejelentette, hogy Éjal Zamír vezérkari főnök "különleges helyzetértékelést" tartott a legfőbb tábornokokkal. Az IDF közleménye szerint "a politikai vezetés utasításának megfelelően" Zamír elrendelte, hogy az izraeli hadsereg készüljön fel "Trump túszszabadítási terve első szakasza végrehajtására". Az IDF nem részletezte közleményében, hogy pontosan mit takar az utasítás.
- hangsúlyozta az IDF közleménye.
A Gázai övezetet ellenőrző Hamász nem sokkal korábban jelentette be, hogy kész elengedni a területen fogva tartott izraeli túszokat, Trump pedig ezt követően felszólította az izraeli hadsereget, hagyjon fel az övezet elleni csapásaival.