Magyar-szerb energetikai megállapodás
Minden eddiginél jelentősebb és széleskörűbb energetikai megállapodást írt alá Magyarország és Szerbia, amely biztonságot ad mindkét ország energiaellátása szempontjából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

A Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: "az egész világon elképesztő bizonytalanság uralkodik", átalakul a világgazdaság, a háború és a szankciók "alapvető igazságokat rengetnek meg".
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a földgáz terén történő együttműködés eddig is kiváló volt Szerbia és Magyarország között, hiszen a Magyarországra érkező földgázszállítás egy jelentős része délről, Szerbián keresztül érkezik, az idén például több mint 1,7 milliárd köbméter. Az új megállapodás most biztosítja Szerbia hiánytalan földgázellátását a következő téli szezonban, egyúttal pedig "megerősíti Magyarország szerepét a regionális energiaellátás biztonsága terén"
- húzta alá Szijjártó Péter. A szerződés értelmében július elsejétől elkezdik magyarországi tározókban tárolni a Szerbia által megvásárolt földgázt, október elsejétől pedig napi 3-6 millió köbmétereres adagokban juttatják el Szerbiába.
A másik aláírt szerződés tartalmazza a két ország villamosenergia-piacainak összekapcsolását.
- magyarázta Szijjártó Péter. Ezzel nő a piac mérete, ez pedig általában árcsökkentést is jelent, és "ez a mostani rendkívül bizonytalan helyzetben elképesztő fontosságú mindannyiunk számára". Emellett a két ország közötti villamosenergia-szállítás is gyorsabb és könnyebb lesz. A szerződés tartalmazza továbbá, hogy megnövelik a nemzeti rendszereket összekötő villamos áram-vezeték kapacitását - közölte a tárcavezető.
Magyarázata szerint jelenleg éves szinten maximum ezer megawatt szállítási kapacitás volt a két ország között, ezt 500 megawattal megnövelik, az új vezeték pedig Sándorfalva és Szabadka között épül ki 2028 tavaszáig.
Szijjártó Péter közölte továbbá, hogy közös fejlesztéseket hajtanak végre a megújuló energiaforrások felhasználása terén, valamint a szerződés értelmében a szerbiai erőműfejlesztések során nagy mértékben magyar technológiákat fognak használni.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy az energetikai megállapodás hatalmas előrelépés,
Szijjártó Péter pénteken Aleksandar Vučić szerb államfővel is tárgyalt a két országot érintő legfontosabb kérdésekről, elsősorban az energiabiztonságról és a két ország stratégiai partnerségéről. Elhangzott, az energiahordozók Magyarország és Szerbia közötti akadálytalan és zavartalan áramlása újabb bizonyítéka a két ország kiemelkedően jó és baráti kapcsolatának.