Húsz év börtönre ítélték kedden Ghislaine Maxwellt, amiért segítséget nyújtott Jeffrey Epstein néhai pénzembernek fiatal lányok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetésében.
Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába.
A szlovák ügyészség szerint nem nemzetgyalázás azt írni, Magyarország "nem része a mi civilizációs körünknek, azzal nyíltan ellenséges."
Az illegális bevándorlók holttesteit hétfőn találták meg San Antonio városában, ahol a hőmérséklet aznap a 39,4 Celsius fokot is elérte.
A referendumot kizárólag törvényes, alkotmányos keretek között lehet megrendezni, különben az eredményt a nemzetközi közösség nem ismerné el.
A szóvivő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azt a kijelentését kommentálta, miszerint még a tél beállta előtt véget szeretne vetni az ellenségeskedéseknek.
Célkeresztben a Fehér Ház és a Pentagon, a NATO-csúcstalálkozónak otthont adó madridi IFEMA kongresszusi központ, a brit védelmi minisztérium, a berlini Reichstag és a szövetségi kancellári hivatal, a párizsi Elysée-palota, a francia elnöki hivatal.
Már az is előrelépés lenne, ha a Szlovákia mobilban (Slovensko v mobile) alkalmazásban legalább a slovensko.sk-ra érkező leveleinket el lehetne olvasni. Az app jelenleg ezt sem tudja.
Újabb 25 amerikai állampolgárnak, köztük Joe Biden amerikai elnök feleségének és lányának tiltották meg válaszintézkedésként a beutazást Oroszországba az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleménye szerint.
Peter Isaac, a The Guardian (1959 előtt még The Manchester Guardian) 24 éves fotósa több képet is készített a forradalom különböző helyszínein.
A dunaszerdahelyi MegySport atlétikai klub tehetséges távolugrójával, Vodnyánszka Renátával beszélgettünk a felkészülésről.
Júliustól több mint 77 euróval emelkedik a munkanélküli segély maximális összege. A garantált segély 234 euróval emelkedik.
A helyén marad a gazdasági és a környezetvédelmi tárca vezetője.
A szabályozás azt is lehetővé teszi a tagországok számára, hogy új típusú antigén teszteken alapuló vizsgálati tanúsítványokat állítsanak ki.