A gyermekeiket táboroztató szülőknek tudatosítaniuk kell, hogy a tábor tartama alatt mindig elérhetőnek kell lenniük a táborban esetleg felbukkanó koronavírus-fertőzés miatt.
Június eleje óta eddig 23 alkalommal riasztották fuldoklóhoz a mentőket. Kilenc ember vízbe fúlt.
Kyrgios: Azt csinálok, amit akarok!
Három vétséget is sikerült elkövetni egy 63 éves férfinek Mezőlaborcon hétfőn.
Az esetek számának növekedését a nemrégiben megjelent omikron BA.4 és BA.5 alváltozatai okozzák.
A belügyminisztérium szóvivője tájékoztatása szerint 2.528 személy érkezett hétfőn Ukrajnából Szlovákiába.
Szombat reggel 8 órakor újra énekszótól volt hangos a somorjai Szent Kozma és Damján kápolna.
A jelöltséges szükséges választói ajánlások száma az adott település lakosságszámától függ.
Őrizetbe vették a chicagói vérengzés feltételezett elkövetőjét, a 22 éves Robert E. Crimót.
Amerikában a választók kevesebb mint harmada szeretné, ha Joe Biden regnáló államfő indulna a 2024-es elnökválasztáson.
Napjainkban, amikor a járvány inkább már csak emlék, kiderült, hogy továbbra sem rendezett az egészségügyben dolgozók jelentős részének az anyagi megbecsülése.
Az idén négy minisztert szeretett volna leváltani az ellenzék; csak júniusban három fölött függött Damoklész kardja.
Felvételek jelentek meg az ukrán sajtóban az amerikai HIMARS rakétarendszerről.
A BBC világrádió híradása szerint Új-Dél-Wales egyes részein négy nap alatt több csapadék hullott, mint Londonban egy év alatt.
A Twitteren bírálta Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere Joe Biden amerikai lelnöknek az üzemanyagárak megfékezéséről szóló elképzelését.
A világon 550 029 654 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 340 127 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.