Mikor szűnik meg a jogosultsága a korengedményes nyugdíjra, és mikor lehet hasznos megoldás?
Potápi: Az a jó, ha egy magyar közösség maga akarja meghatározni a saját maga útirányát, és ehhez kér támogatást.
A rendőrség tájékoztatása szerint a három támadó egyike lapáttal kezdte el ütni a 35 éves férfit.
Ha rossz vízivó, vagy gyakran fel sem tűnik, hogy elég folyadékot ivott-e ma.
Szijjártó Péter elmondta, Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését.
Június végén tartották a kisiskolák találkozójának záró rendezvényét.
Ismét szigorítják, de meddig!
Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja megválasztásáig, amely a nyár végéig eltarthat.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt.
A szlovák laboratóriumokban szerdán 1 637 tesztet értékeltek ki, ebből 673 bizonyult pozitívnak.
Egy kéthetes "kiképzésen" átesett ukrán önkéntesnek annyi esélye van egy "rendesen" kiképzett orosz – vagy bármilyen – katonával szemben, mint önnek Usain Bolttal szemben a futópályán.
Szerdán a brit kabinet tagjai megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását.
2021 tavaszához hasonlóan ismét nyitott kérdés a koalíció esetleges szétesése, a kisebbségi kormányzás vagy az előrehozott választás lehetősége.
Az emberek valódi problémáival kell foglalkozni, nem pedig a kormány szétverésével.