A Samsung összesen 9 millió euró értékű beruházásösztönző támogatást kért, jövedelemadó-adókedvezmény formájában.
Még parkolófelületre is kapott mezőgazdasági támogatást.
Karis államfő újabb kormányalakítási megbízatást adott Kallasnak, amelyben pártja, a jobbközép Észt Reformpárt a nemzeti-konzervatív Haza Párttal és a szociáldemokratákkalal alakít koalíciót.
Négy szlovák állampolgár szolgálhat katonaként az orosz-ukrán háborúban.
Az amerikai kormányzat elkerülné az új választások kiírását, nehogy az eddigi keményvonalas oroszellenes politikai irányvonal felpuhuljon.
A kapzsiságba belehülyült gazdagokat nem érdekli a szegények és a kiszolgáltatottak sorsa. A nyugati kormányok pedig cinkosok ebben a piszkos játékban.
Segítsen, aki tud!
Ha már minden lehetőséget kihasználtunk, akkor fordulhatunk a Számvevőszékhez.
87 esetben a ruszin nemzetiség, 64 községben a roma nemzetiség, 5 helységben a magyar nemzetiség és egy településen a német nemzetiség jogai bővülnek.
A néhány méterre egymástól vett minták összetétele nagyon eltérő volt, ami arra utal, hogy a mélytenger legmélyebb részein az örvények, áramlatok és az élőlények mozgásban tartják az üledéket.
Hat hónap leforgása alatt ez már a 12. motoros baleset volt a megyében.
Ivan Korčok külügyminiszter felszólította a magyar felet, tartsa be azokat a szabályokat, amelyekben Magyarország és Szlovákia megegyezett az oktatási támogatásokat illetően 2004-ben.
A villamosvonal meghosszabbítását az előző időszak uniós forrásaiból finanszírozzák. Vagyis a jövő év végéig a pénzt fel kell használni.
A háború kitörése óta 617 536 ukrajnai menekült érkezett Szlovákiába.
Elemzők szerint a kormányzó Nemzeti Demokratikus Szövetség jelöltje, Draupadi Murmu nyerhet az ellenzéki Jasvant Szinhával szemben.
A túlnyomórészt robogóval és biciklivel, ételkiszállító cégek pólóiban és dobozaival megjelent néhány száz demonstráló először a külső sávot foglalta el a híd északi oldalán.