Ivan Korčok külügyminiszter felszólította a magyar felet, tartsa be azokat a szabályokat, amelyekben Magyarország és Szlovákia megegyezett az oktatási támogatásokat illetően 2004-ben.
A villamosvonal meghosszabbítását az előző időszak uniós forrásaiból finanszírozzák. Vagyis a jövő év végéig a pénzt fel kell használni.
A háború kitörése óta 617 536 ukrajnai menekült érkezett Szlovákiába.
Elemzők szerint a kormányzó Nemzeti Demokratikus Szövetség jelöltje, Draupadi Murmu nyerhet az ellenzéki Jasvant Szinhával szemben.
A túlnyomórészt robogóval és biciklivel, ételkiszállító cégek pólóiban és dobozaival megjelent néhány száz demonstráló először a külső sávot foglalta el a híd északi oldalán.
A megyei önkormányzatoknak közzé kell tenniük a hivatali hirdetőtáblán és a honlapjukon a választókörzetek számát és azt, hogy az egyes körzetekben hány megyei képviselőt választanak meg.
Ha Európa ezt kibírja, jutalma nem marad el a The Economist szerint.
A tesztek egyre nagyobb arányban bizonyulnak pozitívaknak.
Nem teljesítették az elvárásokat.
Nehogy a tömbmagyarság is szórványmagyarsággá váljon!
A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a szigetország egyik fő bevételi forrását adó turizmus.
Idén, kétéves kihagyás után újra megemlékezett a Petržalka-Engerau-Ligetfalu Polgári Társulás a kegyetlenül lemészárolt ártatlan civil áldozatok emlékére emelt emlékműnél.
Mint mondta, az Európai Unió például a külpolitikában nem engedheti meg magának többé a nemzeti vétókat, ha hallatni akarja hangját a rivalizáló nagyhatalmak világban.
A képzeletbeli dobogó második fokán az SaS, a harmadikon a Smer-SD végzett volna.