Az eredmények azt mutatják, hogy a jobboldali blokknak nagy többsége lesz a parlament mindkét házában.
Az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat videós sorozatában ezúttal a próza kapott teret.
A legtöbben Pozsonyban keresik a kenyerüket.
Jövőre viszont – E-308 és E-308 SW típusjelzéssel – megérkeznek a tisztán elektromos változatok is.
A kazah kormány legfontosabb célja a globális és a régiós stabilitás megőrzése.
Egyelőre nem tudni, hogy a sziget megmarad-e. A víz alatti vulkánok által létrehozott földdarabok gyakran rövid életűek.
A szlovákiai laboratóriumokban vasárnap 278 tesztet értékeltek ki, ebből 78 bizonyult pozitívnak.
A csallóközi Nyékvárkony polgármestere, Fazekas István a község Facebook-oldalán jajkiáltásnak is beillő posztot osztott meg.
Ha bebizonyosodik a férfi bűnössége, 5-12 évre rácsok mögé kerülhet.
A Mária Rádió tematikus műsorokat készít szeptember 29-e és október 1-je között, megszólítva az ukrajnai Radio Maria igazgatóját, valamint a Kárpátaljáról Magyarországra érkező vagy onnan elszármazó embereket.
Az omikron variánsokat célzó vakcinát csak azok kaphatják meg, akiket korábban beoltottak az eredeti vakcinákkal.
A mostani 2017 óta az első olyan közös hadgyakorlat, amelyen amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz.
Az orosz–ukrán háború kitörése óta a nagyközönség látókörébe került egy rendkívül fontos, mégis keveset „ragozott” téma, az ország légterének védelme.
A Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség nyerte a vasárnapi olaszországi választást.