A választási listákon 90 párt, 38 koalíció és 17 független jelölt szerepel.
Az Északi Áramlat felrobbanása miatt a Gazprom bejelentette, hogy leállít minden gázszállítást, amely Ukrajnán keresztül érkezik Európába.
Hétről hétre érkeznek a hírek, hogy éppen ki és milyen módon próbálja meg teljesen szétverni az egyébként is széthulló Heger-kormányt.
A kerületben több véres merénylet történt az elmúlt években, amelyeket a hazarákat eretneknek tekintő Iszlám Állam-Horászán követett el.
Sulík reagált Matovič Facebook-bejegyzésére, azt mondja nem fogják kezdeményezni Miklec leváltását.
Zachar Pál a Bartók Béla Kulturális Központ kialakításában látja a megoldást.
Az agresszió és a nemzetközi szerződések felrúgásának példájként említi.
Az első találkozón 150 erdélyi és partiumi pedagógus vesz részt.
A segéllyel az Egyesült Államok egyúttal részben kompenzálni szeretné Csehországot az orosz invázió ellen harcoló Ukrajnának küldött fegyverekért.
Szerinte a schengeni belső határokon bevezetett ellenőrzések nem oldják meg a migráció kérdését, legfeljebb az útvonalak megváltozását eredményezik.
Ma már sajnos se szeri, se száma azoknak a módszereknek, amelyekkel a leleményes csalók megpróbálják a hiszékeny emberek pénzét kicsalni.
Október első hétvégéjén újra a lovak dübörgésétől lesz hangos a budapesti Hősök Tere.
A csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonyítvány alapján II. Erzsébet királynő szeptember 8-án, brit idő szerint 15:10 órakor hunyt el.
A Nézőpont stúdiójának vendége Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke volt.