Magyarország összhangban a közös EU-s állásponttal nem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszország általi annexióját.
Hogyan támogatható a mezőgazdaság?
A brüsszeli központú szövetség közleményében aggodalomra okot adónak nevezte a Balti-tenger nemzetközi vizein két orosz gázvezetéken keletkezett károkat.
Legalább 1948 orvos adja be a felmondását, a számuk tovább emelkedik.
Egy Hollandiához tartozó karibi sziget, Bonaire peres úton akarja elérni, hogy a hágai kormány megmentse a klímaváltozástól, amely miatt területének akár egyötöde is víz alá kerülhet.
A kiszökő gáz helyére áramló sós tengervíz olyan súlyosan korrodálhatja a csöveket, hogy a vezeték menthetetlenné válik.
Nem kell hazaküldeni az iskolából azokat a gyerekeket, akiknél fejtetűt észleltek, mert az stresszt és megbélyegzést okoz számukra – javasolja az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP).
Thomas Bach, a NOB elnöke, aki elmondta, hogy Oroszországot és Fehéroroszországot az Ukrajna elleni háború miatt zárták ki.
Olekszandra Matvijcsuk ukrán emberi jogi ügyvéd és a Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) nevű ukrán szervezet is megkapta az alternatív Nobel-díjat.
Az Euractiv körkérdést intézett a szlovák EP-képviselőkhöz, támogatják-e vagy sem, hogy Magyarországot az egyébként minden EU-s jogszabály szerint járó támogatások visszatartásával büntesse az Európai Bizottság. A legjobb válaszokból szemezgetünk.
Már beadatható a megerősítő oltás.
Farkas Beáta doktornővel beszélgettünk hivatásáról és a személyre szabott orvoslásról.
Csütörtökön 13.00 órakor a pozsonyi egyetemi kórház előtt jelentik be, hány orvos döntött a felmondás mellett.
Tomáš Taraba független képviselő, Jana Bittó Cigániková és Igor Matovič zárták a felszólalók sorát.
Nagyrészt szír állampolgárokról van szó, akik Törökországból tartanak Németország felé.
A 39 éves éppen szolgálaton kívüli rendőr a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette.