Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy Ukrajna kérelmet nyújt be arra, hogy gyorsított eljárásban csatlakozhasson a NATO-hoz.
Nemcsak kábelen lesz elérhető.
Az Európai Uniónak olyan gázárplafonra kell javaslatot tennie, amely az összes uniós tagállam számára elfogadható.
Négy EU-tagállam felajánlotta gázvezeték-hálózatát, hogy gyorsabban és olcsóbban érkezhessen azeri földgáz Közép-, Nyugat- és Dél-Európába.
Bérlakásokat alakítanak ki az érsekújvári Hotel Korzo épületében, a város központjában.
A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciós javaslatokat, így az európai uniós gázársapka bevezetését sem, amely azonban egyelőre le is került a napirendről.
Paradox módon az ellenőrök munkáját senki sem ellenőrizheti, mivel erre senkinek nincs törvényes felhatalmazása.
Életveszélyben levő 86 éves nőhöz riasztották a dunaszerdahelyi rendőröket.
Nagy érdeklődés mellett megnyitották Duncsák Attila festőművész Az én Kassám című kiállítását.
Novák Katalin azt üzente a felvidéki magyaroknak, hogy éljenek alkotmányos jogukkal, vegyenek minél nagyobb számban részt a választásokon, s arra biztatja őket, hogy bátran álljanak ki a magyar képviselők mellett.
Magyarországra több mint négyszer annyi menekült érkezett Ukrajnából, mint Szlovákiába.
Zuzana Čaputová államfő, Boris Kollár házelnök és Eduard Heger kormányfő határozottan elítéli Oroszország Ukrajna egyes területeinek törvénysértő annektálására tett kísérletét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai idő szerint 15 (nálunk 14) órakor beszédet tart a Kremlben.
Aki Szlovákia területét Ausztria irányában a Horvátjárfalu-Kitsee határátkelőn át szeretné elhagyni, lehetőleg nappal tegye.
A héten korábban támadást intéztek egy, az ország északi részébe tartó katonai konvoj ellen is.
176 km/h sebességgel mértek be egy sofőrt a rendőrök.