Pozsonyi gázolás: Javul a válságos állapotban levő sérült állapota
Javult az állapota annak a sérültnek, akit válságos állapotban szállítottak kórházba a vasárnapi (október 2.), Zoch utcai tragikus baleset után – erősítette meg a TASR hírügynökségnek Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) szóvivője.

Fotó:
TASR
A pácienst válságos állapotban szállították kórházba, mesterséges lélegeztetésre szorult, de az állapota már lehetővé tette, hogy felébresszék a mesterséges altatásból”
– közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a beteg természetesen továbbra is állandó orvosi felügyelet alatt van.
A baleset két további sérültjét ápolják még a kórházban, sérüléseik közepesen súlyosak.
Vasárnap egy részeg sofőr hajtott a buszmegállóban várakozó emberek közé, öten életüket vesztették, mindannyian a Komenský Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem hallgatói voltak.
Címkék