Nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában, hogy a bíróság szabadlábra helyezte Dušan Dědečeket.
Berlinben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Olaf Scholz német kancellárral.
Börtönbe kerül az a férfi, aki elütött egy nőt és két gyerekét a járdán, Csacán.
Mintegy 150 gyermek kapcsolódott be a nemzetközi képzőművészeti pályázatba.
A küszöbön álló energiaválság, a szomszédban dúló háború és a fenyegető recesszió árnyékában milyen jövő vár a magyar nemzetpolitikára?
Ankara visszautasította az Oroszország elleni nyugati szankciókat, miközben bírálta az Ukrajna elleni orosz háborút is, és fegyverrel felszerelt drónokat küldött Kijevnek.
Fico szerint Matovič eleve azzal számol, hogy a parlament nem szavazza meg az általa előterjesztett költségvetési tervezetet, így jövőre ideiglenes költségvetés lép életbe.
Az erdőben voltam táncolni, mert elf vagyok – mondta a készenléti rendőröknek az a 18 éves sofőr, akit azért igazoltattak, mert autójával furcsán közlekedett.
A Lunaria One ausztrál űrkutatási start-up cég pénteken indította el azt a kísérleti projektet, amely azt akarja kideríteni, hogy lehet-e növényt termeszteni a Hold felszínén.
Míg korábban a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozási folyamatának egy helyben toporgása csupán elvesztegetett lehetőségnek számított, az ukrajnai háborúval ez már egyenesen biztonsági kockázatot jelent.
Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön Korpona közelében.
A versenyen húsz birkózó klub 88 versenyzője mérte össze erejét. A sárga kékek egy második és három harmadik helyet szereztek.
Razziát tartottak Vereknye "fekete lyukában", a fővárosi drogkereskedelem egyik központjának tartott Pentagonban a pozsonyi rendőrök.
Átlagosnál lényegesen enyhébb tél, átlagos vagy kevesebb csapadékkal!
Šipoš szerint az emberek megsegítéséről van szó, és készek ennek érdekében tárgyalni és kompromisszumot keresni.