2010-ben indították el Pozsony és Rajka között a 801-es autóbuszjáratot, s amíg közlekedett, nem is volt olyan nagy a gond.
Három és fél év után vége?
A válaszadók csaknem 52 százaléka tartja fontosnak, hogy több nő legyen a köztisztségekben és a politikában.
A még hétfőn is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be, az iskolák és a boltok bezártak, kijárási tilalom lépett életbe.
Az ipari termelés visszaesését a legnagyobb mértékben a közlekedési eszközök termelésének 6,4 százalékos csökkenése befolyásolta.
A pontos helyszínt nem jelölte meg a bejelentő.
A vasúttársaság becslése szerint a személyforgalom részleges működtetése 2024 elejétől lehetséges lesz.
Összesűrűsödhet a forgalom a Szepességben.
Egy pozsonyi ügyvéd vallomást tett arról, hogyan adott át kenőpénzt Gál Gábornak 2018-ban.
Átdobták azt a bizonyos dolgot a kerítésen.
Még konfliktus esetén is meg kell őrizni a racionálist, a közös érdekeken alapuló együttműködést, ennek pedig kiváló platformja lehetne a nukleáris energia.
Aki önként fizette a biztosítást, annak nyert ügye van.
A Szövetség felkészült, megvannak a prioritásaik, amelyekkel egy koalíciós tárgyalásban részt tudnak venni.
Az év 33. hetében az összes megyében enyhén emelkedett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja.
Rengeteg a kérdőjel az eltűnés körül.
Elmarad a parlament rendkívüli ülése.