A típusú hepatitisfertőzés jelent meg Nagykaposon, egyelőre nyolc sárgaságos megbetegedésről tud a Regionális Közegészségügyi Hivatal.
A Szövetség képviselői Pozsonyban, a pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ismertették a párt álláspontját a helyi adókat és illetékeket érintő törvénymódosítással kapcsolatban.
Tilos lesz a kampánytevékenység és a választási felmérések nyilvánosságra hozása, egészen a szavazóhelyiségek bezárásáig.
Klaus Iohannis szerint elfogadhatatlanok a Duna-parti (ukrán) civil infrastruktúra elleni folyamatos orosz támadások Románia közvetlen szomszédságában.
Antonio Tajani kijelentette, szükség van nyomásgyakorlásra annak érdekében, hogy Nigerben helyreálljanak a demokratikus állapotok.
A kormánykoalíció valódi problémája Igor Matovič vezetői stílusa, valamint a Sme rodina ellenzéki magatartása volt, és nem az SaS.
Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.
További 14 cseh állampolgár kapott államfői engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe, nyolc személy kérését Petr Pavel elnök elutasította.
A megyei képviselők a júliusi rendkívüli ülésen szavazták meg az erről szóló rendeletet.
A nyereség 30 százalékkal emelkedett 78 millió euróra 60 millió euróról.
Járandósága értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből volt munkaadójától egy férfi tavaly tavasszal, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene.
A kötelező mozgósítás egyelőre, tegyük hozzá gyorsan, szerencsénkre, nincs napirenden, de azok, akik bedőltek az álhírnek, mégis jól jártak.
A támadást tíz, iráni gyártmányú, Sahid típusú drónnal hajtották végre, amelyeket azonban a légvédelem sikeresen megsemmisített.
A biometrikus útlevél bevezetése előtti időszakban, az egyszerűsített honosítási eljárás során kiadott magyar útlevelekkel indokolta az amerikai kormány, hogy szigorította Magyarország részvételét az Egyesült Államok vízummentességi programjában.
A rablás során nem történt személyi sérülés, a rendőrség a történtek nyomán lezárta a bűncselekmény helyszínét.
A párizsi rendőrség prefektusa szerint bonyolult feladat lesz a jövő nyári ötkarikás játékok teljesen biztonságos lebonyolítása.