Mesél a ház - kívül-belül megújított épületben a falumúzeum Szímőn
Régi álmuk vált valóra a szímőieknek - a negyven éven át gyűjtött múzeumi anyag végre méltó otthonra talált. Az új kiállítótérben a tárgyak áttekinthetően, gondosan elrendezve mesélnek a falu múltjáról. A falumúzeumok gyűjteményei nemcsak kulturális és történeti értéket hordoznak, hanem megőrzik a helyi közösség mindennapjainak eszközeit, szokásait és kézműves hagyományait is. Segítenek megérteni a vidék életmódját és identitását, élő hidat képezve múlt és jelen között.

Az ünnepségen Bób János polgármester üdvözölte a vendégeket és röviden ismertette a falumúzeum történetét.
„Priskin Magdolna, az akkori óvodaigazgató kezdte el összegyűjteni mindazokat a helyi értékeket, amelyeket Szímőn talált, vagy amelyeket felajánlottak neki. A gyűjtemény évről évre gyarapodott, mígnem az óvoda már szűknek bizonyult a tárgyak elhelyezésére. Közel húsz évvel ezelőtt Magdika kezdeményezésére megalakult a Szímői Hagyományőrzők Köre, amelynek alapító tagjaként magam is büszkén tevékenykedhettem. A kör tovább bővítette a tárgyi örökséget: a gyűjtemény az óvoda után a községi galériában kapott helyet, ám idővel azt is kinőtte. Két éve átköltöztettük ide, a volt egészségügyi központ épületébe, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez a gazdag anyag ennél méltóbb és korszerűbb elhelyezést érdemel. Ezért kerestük a lehetőséget az épület teljes felújítására.
Az Alsó-csallóközi Akciócsoporton keresztül, Nyitra megye égisze alatt nyújtottuk be európai uniós pályázatunkat. Az épület külső és belső megújítására 99 552 euró támogatást kaptunk, amelyhez 20 362 euró önrésszel járultunk hozzá. Köszönet illeti Istenes József mérnököt a felújítás megtervezéséért, Száraz Lászlót az elektromos rendszer megtervezéséért, valamint a kivitelezést végző gútai vállalatot Lengyel István vezetésével a gondos munkáért.”
Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke gratulált a szímőieknek, hogy sok beruhásást megvalósítanak és egymás után újítják fel épületeiket.
Priskin Magdolna, a hagyományőrzők elnök asszonya örömét fejezte ki afelett, hogy a kiállítandó anyag méltó helyre került.
– mondta el Priskin Magdolna, akit 80. születésnapja alkalmából is felköszöntöttek, többek közt megköszönve a község kulturális életében végzett áldozatos munkáját.
A kultúrműsorban fellépetek: Horváth Demo Andrea versmondó, a Vágszímői Búzavirág énekkar és a Dalárda, a Szímői Rozmaring Asszonykórus, a Szímői Szenior Örömtánccsoport, Nagy Henrietta édesanyja Priskin Mária versét szavalta el.
A megnyitó ceremónia jelképes pillanata: Istenes József, Csenger Tibor, Bób János és Lengyel István átvágják a szalagot, Siekel István helyi lelkiatya pedig megszenteli az épületet. Így hivatalosan is megnyílt az épület a közösség előtt.
Priskin Mária portálunknak elmondta, hogy a hetven hagyományőrző közül mindig legalább tizenkét asszony ott volt a tárgyak rendezésekor: mostak, mosogattak, takarítottak, és fáradhatatlanul dolgoztak a kiállítás előkészítésén.
„A gyűjtemény egyik legkedvesebb és legértékesebb darabja egy fából készült gyerekkocsi, amelyet egy padláson találtunk. Valószínűleg az 1800-as évek végén készülhetett. Egy Budapesten szolgáló hölgy kapta ajándékba, majd hazahozta Szímőre, ezt a férjem újította fel hatalmas munkával.
Különleges értékű egy régi oltár is, és itt található Jedlik Ányos édesapjának első sírköve is.
A régi plébánián olyan dokumentumokra bukkantunk, amelyeket úgy kell őrizni, mint a szemünk fényét - püspöki vizitációs iratok is előkerültek az 1700-as évekből. Az anyag jelentős része még feldolgozásra és átnézésre vár, de már most látszik, hogy rendkívül gazdag történeti értéket képvisel” – sorolta Mária.
Terveztek egy kertmozis vetítést is a helyszínen, de a hideg miatt a Jedlik házban valósult meg a Hogyan tudnék élni nélküled film vetítése.
A szímői falumúzeum valóban „mesél”, történeteket a szorgalomról, a hagyományokról és a közösségi összetartozásról. A múlt tárgyai és emlékei egy méltó helyen új életre keltek, hogy a jelen nemzedékei is láthassák, honnan indult a falu, milyen értékeket hordoz.
