„Egy tépett ing leng a csillagon...”
A nagymegyeri katolikus temetőben került sor ma délután az aradi vértanúk kivégzésének 176. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre és koszorúzásra. A megemlékezők megkoszorúzták dr. Szaiff Józef honvédorvos sírját és a Kazinczy-emlékáblát is.
A „kicsit” idősebbek, akik Dinnyés József daltulajdonost még éltében hallhatták (mondjuk Dunaszerdahelyen), és akik a dalait amúgy is ismerték, azok talán az ezen a napon (október 6.) éppen 90 éves Tőzsér Árpád, vagy más honi költőnk verseit, vagy azoknak részleteit éppen Dinnyés énekes-gitáros előadása révén jegyezték meg egy életre. Mert a dal egybefonódott a verssel. Azért említettem éppen Dinnyést, mert ezen a napon nekem mindig Vári Fábián László (szintúgy kisebbségi költő) verse jelenik meg szemem „vetítővásznán”, úgy, ahogy néhai Dinnyés Jóska dallá formálta:
Mit tehetünk mi, kései utódok, amikor már 176 éve „egy tépett ing leng a csillagon”? Annyit, hogy nem felejtünk, és emlékezünk. Ezt tették a Csallóköz számos településén, például Nagymegyer városában, ahol a megemlékezésen jelen volt Magyarország pozsonyi nagykövetsége képviseletében Újvári Zoltán beosztott diplomata, Soóky Marián polgármester és sokan mások, a képviselő-testület tagjai, a művelődési központ és oktatási intézmények vezetői, az egyházak, társadalmi szervezetek képviselői, a Kéknefelejcs Népdalkör tagjai és a város lakosai. A megemlékezést a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete, valamint a Corvin Mátyás Városi Művelődési Központ közösen szervezte.
A megemlékezés kezdetén a Csemadok helyi szervezete nevében Huszár Ambrus Rita a következőket mondta az Aradon kivégzett vértanúkra emlékezve:
Huszár Ambrus Rita kifejtette, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legdicsőbb fejezete. A márciusi ifjak bátor fellépése nyomán a magyar nép nemzeti függetlenséget, polgári szabadságjogokat és társadalmi átalakulást követel. Az új törvények egy szabadabb, igazságosabb jövőt ígértek, ezt a lelkesedést azonban hamar fegyveres küzdelem követte. A szabadságharc során a magyar honvédek, köztük orvosok, tanítók, fiatal tisztek és egyszerű parasztlegények összefogtak, hogy megvédjék hazájukat. A világosi fegyverletétel után elkeseredett megtorlás következett, börtön, száműzetés és kivégzés várt mindazokra, akik a szabadság mellett álltak. 1849. október 6-án Aradon 13 magyar honvédtiszt, köztük Kazinczy Lajos alezredes, a vértanúk legfiatalabbika szenvedett vértanúhalált. Ő így búcsúzott kivégzése előtt: „Ha ezerszer születnék is, ezerszer is e hazáért áldoznám életemet”, hangzott el.
Soóky Marián, Nagymegyer polgármestere arra kérte az egybegyűlteket, hogy Kazinczy Lajos és Szeiff József emlékművénél egy pillanatra időzzünk el és együtt emlékezzünk azokra, akik egy nemzet szabadságáért adták életüket. Mint mondta, minden évben, ezen a napon, az egész országban és a Kárpát-medence magyarlakta településein mécsesek gyúlnak, harangok szólnak, fejünket meghajtjuk, hiszen az aradi vértanúk ügye nem múlik el az idővel, a tizenhárom honvédtiszt vértanúsága túlmutat 1849 októberének tragédiáján. Az ő áldozatuk örök üzenet – egy nép kitartásáról, hitéből, és arról, hogy a szabadság sosem ajándék, hanem harc árán megszerzett kincs.
Az aradi vértanúk nem vak hősként mentek a halálba. Ők mind tudták, mit vállaltak. Mind tudták, hogy a szabadságot nem adják ingyen. És amikor eljött az idő – nem hátráltak meg.
Soóky aláhúzta, hogy a tizenhárom vértanú mind más háttérből jött, hiszen voltak köztük magyarok, németek, szerbek, horvátok, örmények. A különbségek azonban eltűntek, amikor a haza ügye került előtérbe. A közös cél, a szabadság eszméje összekovácsolta őket.
Soóky kiemelte, a mi szabadságharcunk ma az, hogy megtartsuk egymást, hogy megőrizzük identitásunkat, hogy ne engedjük a közösségi kapcsolatokat elgyengülni és hogy újra és újra emlékeztessük a fiatalokat: nemcsak jogaink, hanem kötelességeink is vannak – egymás iránt, a múlt iránt, és a jövő felé. Ezután a diákok felé fordult, akiknek tovább kell vinniük ezt az örökséget, hiszen a vértanúk bátorsága nem lehet csupán történelmi adat.
Zárásként Kazinczy Lajos búcsúleveléből idézett, amit kivégzése előtt írt:
Soóky szerint azonban az utókor nemcsak érti és áldja az aradi hősöket, hanem tanul is tőlük.
A megemlékezésen a Bartók Béla Alapiskola tanulói műsorukkal felidézték a kort, a szabadságharc hőseinek szellemét. A koszorúzás során a Kéknefelejcs Népdalkör tagjai katonanótákat énekeltek.
