Az újszülött érkezése mindig nagy izgalommal jár, új élethelyzet teli új kihívásokkal.
Vannak-e még a tehetségek érvényesülésének lehetőségei Gömörben és Nógrádban, vagy marad az egyetlen út, az elvándorlás?
Kozlík szerint az EP-képviselőket Szlovákiában még mindig valami egzotikus lényeknek, magas jövedelmű embereknek tartják.
Testvértelepülési kötelékeikről a Párkány környéki települések vezetőit kérdezzük.
Egyelőre nem világos, hogy mi okozta a robbanást.
A hét utolsó napján zavartalannak ígérkezik a napsütés.
A PS parlamenti képviselője a közösségi hálón azt írta, édesanyjától tartott hazafelé, amikor Alistálon elvakította a napfény.
Anyanyelvét megőrizte; erről adott tanúságot, amikor 2004-ben és 2005-ben hazalátogatott szülővárosába.
Az idén a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Fodor Attila, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója kapta.
A tervek szerint a leendő ipolysági Bartók Béla Kulturális Központban egy korszerű táncterem, kiállítótér, próbatermek, és oktatótermek is lesznek.
A Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület szervezésében szombaton délután érkeztek a 25. Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárat résztvevői Szőgyénbe Görgei Artúr mellszobrához.
Tök, váza, húsvéti tojás, focilabda – ilyen és ehhez hasonló díszeket, használati tárgyakat esztergál fából a füleki Luky Péter, aki négy éve hobbiként űzi ezt a különleges mesterséget.
A Piszkos Harry, Callahan felügyelője aligha taposott volna így bele szegény bevándorló lelki világába. Talán máshová igen.
A PS szerint sértené az alkotmányt, ha a nonpofit szervezeteknek be kellene mutatniuk, milyen összegekkel támogatják őket külföldről
A spanyol márka középső szabadidőse momentán egy igen vonzó „családi” kiadásban kelleti magát a hazai piacon: egyliteres benzinmotor, hatfokozatú kézi váltó, fronthajtás, akciós ár.
Nagyon-nagyon sokféleképpen lehet jó anyának és jó apának lenni.