Az ellenzéknek és a kormánypártoknak előreláthatóan azonos számű képviselője lehet az EP-ben.
Joe Biden amerikai elnök péntek este ismertette az Izrael által megfogalmazott megállapodás vázlatát.
A PS elnöke szerint a kormánytisztviselőknek nem szabad összekeverniük a kritikát a gyűlölettel.
Expedíció a rejtelmek megismerésére.
A progresszívok szerint minden rendben van a médiával.
A rendőrök több tucat töltényhüvelyt és egy fegyvert találtak az utcán. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, a rendőrség jelenleg is keresi.
Nálunk még nem.
Kína jelezte, hogy elnöke, Hszi Csin-ping nem vesz részt a találkozón, Joe Biden amerikai elnök pedig még nem kötelezte el magát.
Gröhling felelősségre vonást sürgetett, például a Közjogi Méltóságok Védelmi Hivatalának vezetője részéről.
A kampánycsend ideje alatt tilos minden olyan tevékenység, amely egy politikai párt vagy koalíció javára vagy kárára történik, és amelyért általában díjat fizetnek.
Nem kerestek sokat.
A videón látható, hogy a veszekedés egy olyan szervezet standjánál történt, amely Ukrajnának gyűjt pénzt Csehországban.
A látogatók számára szombaton ismét megnyílt temető három egykori magyar település - Budapest, Tokaj és Nyitra - emlékét őrzi.
A két űrhajós feladata, hogy az első úton tesztelje az űrkapszulát.
Hol lesz végül az új kórház?
Komáromi kötődésű jelöltek vitáztak.