Paul Hindemith német zeneszerző 130 éve született

Kilencévesen kezdett hegedülni, több hangszeren is megtanult játszani. Tizenévesen kávéházakban, tánczenekarokban, színházakban hegedülve szerzett gyakorlatot a különféle zenei feladatok megoldásában. A frankfurti konzervatóriumban hegedűt, karvezetést és zeneszerzést tanult, húszévesen már a helyi operaház koncertmestere volt. 1921-ben alapította meg az Amar Quartetet, amelyben néhány évig Rudolf öccse is csellózott, s amellyel egész Európát bejárta.

Az 1920-as években a salzburgi kortárszenei fesztiválon több művét is bemutatták, egyik szervezője volt a donaueschingeni zenei fesztiválnak.

Első műveit a késő romantika stílusában komponálta: dalciklusokat írt Georg Trakl és Rainer Maria Rilke költeményeire, operákat Oskar Kokoschka és Bertolt Brecht szövegére. Cardillac című operája E. T. A. Hoffmann Scuderi kisasszony című kisregényéből született 1926-ban. Harmincévesen a német avantgárd vezéralakjának, nem sokkal később már nemzedéke kiemelkedő zeneszerzőjének számított, a berlini zeneakadémián komponálást tanított.

A sokoldalú, merészen újító szerző polgárpukkasztóként szerzett hírnevet, írt operát hirdetés jellegű szövegekre, egy másik művének cselekménye a középponttól fordul meg, és visszafelé ismétlődik, Neues vom Tage című vígoperájának témája - tetten ért szerelmespár - az 1929-es ősbemutató idején botránykőnek számított.

Expresszionista kísérleteiben, amelyek fő témája az erotika és a nagyváros forgataga volt, a dzsessz újszerű hatásaival is élt, s őt tekintik a köznapi alkalmakra íródott "használati zene" (Gebrauchsmusik) úttörőjének. A harmincas években az általános emberi kérdések felé fordult, zenéjéből szinte teljesen eltűnt az irónia. Ekkor komponálta saját szövegére fő művét, a Mathis, a festő című operát, amely a német parasztháborúk korában élt Matthias Grünewald példáján mutatja be a társadalmi kötelesség és a művészi szabadság konfliktusát.

A mű zenekari változatát 1934-ben, egy évvel Hitler hatalomra kerülése után Wilhelm Furtwängler vezényletével mutatták be, s nyilvánvaló politikai üzenete nem kerülte el a náci vezetés figyelmét.

Joseph Goebbels propagandaminiszter Hindemithet "atonális zajcsinálónak", műveit "elfajzott művészetnek" minősítette, helyzete egyre nehezebbé vált. (Az epikus, bonyolult cselekményű operát csak 1938-ban Zürichben mutatták be.) 1935-ben Törökországba ment, a kormány megbízásából nyugati típusú zeneoktatási rendszert hozott létre Ankarában, 1938-ban Svájcba költözött. Közben komponált is, 1936-ban - V. György brit uralkodó halála alkalmából - gyászzenét írt brácsára és vonószenekarra, és több amerikai koncertkörúton vezényelt. 1940-ben a tengerentúlra emigrált, 1953-ig a Yale és a Harvard Egyetemen oktatott zeneszerzést, 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Európába 1947-ben tért vissza először, Németországban 1950-ben, a hamburgi Bach-ünnepségeken járt újra. 1953-ban végleg Svájcban telepedett le, a zürichi egyetemen tanított, rendszeresen vezényelt, 1958-ig hegedűművészként is koncertezett.

Paul Hindemith 1963. december 28-án hunyt el Frankfurt am Mainban, hasnyálmirigy-gyulladás következtében.

Hamvait Svájcban helyezték végső nyugalomra. Zeneszerzőként, hegedű- és brácsaművészként, karmesterként is a modern zene kibontakozásának tevékeny részese volt. Zenekari műveket, kamarazenét, versenyműveket, operákat és baletteket, kórusműveket és dalokat egyaránt írt. 1923-ben balkezes zongoraversenyt komponált az osztrák Paul Wittgensteinnek, aki az első világháborúban vesztette el jobb karját (akinek Ravel is írt egy hasonló művet), ezt az alkotását soha nem adták elő nyilvánosan, kottája csak két évtizede került elő. Egyik legnépszerűbb alkotása az 1943-ban komponált Szimfonikus metamorfózisok Weber témáira, kései korszakának egyik fő műve A világ harmóniája című opera (1957), amely Johannes Kepler életéről szól. Műveit a tonalitás keretein belül maradó, újszerű dallamalkotás, pregnáns ritmika jellemzi.

Németországban a Pour le Mérite tudományos és művészeti rend tagjai közé választották (1952), megkapta a finn Wihuri Alapítvány Sibelius-díját (1955), a Balzan-díjat (1962), több egyetem díszdoktorává választotta, s egy kisbolygót is elneveztek róla. Nevével szülővárosa, Hanau 2000-ben díjat alapított kiemelkedő fiatal muzsikusok elismerésére.