Fülek. Gyerekvédelmi konferenciát tartottak Füleken hazai és magyarországi szakemberek részvételével.
Fülek. Idén először szerveztek hagyományteremtő szándékkal történelmi gyereknapot a füleki várban.
Fülek. A Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációja és a Carissimi Nonprofit Alap civil fórumot tartott Füleken.
Fülek. A Füleki Művészeti Alapiskola idén ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját.
Fülek. 25 év után újjáéledt a füleki gyermekszínjátszás. A Füleki Gimnázium primo osztályának tanulói új darabbal készülnek a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztiválra.
Fülek. A Füleki Gimnáziumban idén első alkalommal rendezték meg a Fülek Open Sumo Lego nyílt nemzetközi robotversenyt.
Fülek. 18. alkalommal rendezték meg az Infoprog 2013 nemzetközi informatikai versenyt a füleki gimnáziumban.
Komárom/Fülek. A Magyar Országgyűlés tavaly decemberben nyilvánította április 12-ét a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává.
Fülek. Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete a határmenti együttműködés időszerű kérdéseit vitatta meg Jaromír Kaličiak füleki polgármesterrel.
Fülek. A Városi Művelődési Központ 17. alkalommal rendezte meg az immár hagyományos „Fülek szépe“ elnevezésű szépségversenyt. A verseny döntőjébe 10 hölgy került be.
Fülek. Nagypéntekhez szokások egész sora kapcsolódik Palócföldön. A szentelt barkát, mely a bibliai pálmaágat helyettesíti, gonoszűzőnek, betegséggyógyítónak tartják.
Fülek. A 2012/13-as tanévben a szülők átlagosan 25 %-kal fizetnek többet az iskolai étkeztetésért, mint tavaly.
Fülek/Losonc. Március 15-én Füleken és Losoncon is megemlékeztek az 1848-as szabadságharcról. Füleken a helyi római katolikus templomban, Losoncon a Redutában tartottak emlékműsort.
Fülek. Napjaink népbetegsége az elhízás. Akkor beszélünk róla, ha az egyén testsúlya a kívánatosnál 20 %-kal nagyobb.
Fülek. Javában zajlanak az iskolai beiratkozások Füleken is, ahol két magyar tannyelvű általános iskola várja az iskolaköteles gyerekeket.
Fülek. füleki "Barátnők, Asszonyok és Nyugdíjasok Alakulata" tagjai, rövidített márkanevükön a Banyák, 8. alkalommal rendezték meg a hét végén a farsangi népszokásokhoz kötődő Banya-bált.
Fülek. A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet január 6-án tartanak.
Fülek. Minden hónap első hétfőjén a Magyar Közösségi Házban Ringató foglalkozásokat tartanak kisgyermekek és szüleik részére.
Fülek. Állványok, burkolóanyagok, festékek halmaza, szorgalmas munkások hada jelzi, hogy Füleken zajlik az elöregedett panelházak felújítása.
Fülek. A betlehemezés a karácsonyi ünnepnek már régóta része, az adventi és a karácsonyi idő legismertebb néphagyománya.
Fülek. Füleken a hét végén VIII.alkalommal rendezte meg a Melódia Nőikar hagyományos karácsonyi hangversenyét.
Fülek. 1989. november 17-e a történelmi események naptárában a csehszlovákiai bársonyos forradalom kezdete, amely a kommunista rendszer összeomlásához vezetett.
Fülek. A hét végén, Füleken, telt ház előtt mutatta be a Rakonca Néptáncegyüttes új műsorát.
Fülek. Füleken tartotta III. közgyűlését a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége.