2019. december 17., 18:20

Zászlóavatás az 55. évforduló tiszteletére

A füleki II. Koháry István Alapiskola idén ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját. Ebből az alkalomból a diákok elképzelése alapján elkészült az iskola zászlaja, melyet december 16-án, rövid kultúrműsor keretében felavattak.

Galéria
+4 kép a galériában

A díszfolyosón, a Koháry fal előtt gyűltek össze diákok és tanárok egyaránt. Bozó Roland, igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta: az idei kettős jubileum, hiszen nem csak az intézmény megalakulását, de a névadó, II. Koháry István születésének 370. évfordulóját is ünneplik.

kohary5.jpg
 Azon kívül, hogy II. Koháry István Fülek utolsó főkapitányaként ismert, nagyon jelentős mértékben hozzájárult a város újraélesztéséhez a lerombolást követően. Egyrészt az 1690-es években ő volt az, aki kezdeményezte az újratelepítést, másrészt pedig jelentős összegekkel támogatta a helyi kultúrát, a ferenceseket. Fejlesztette a kolostort, annak könyvtárát, iskolákat épített és támogatott, alapítványt létesített és a füleki katolikus templom építése is az ő nevéhez fűződik”- emlékeztetett az igazgató.

A diákok útravalóul kapták, hogy legyenek hűek a város utolsó várkapitányának emlékéhez, és az ő nyomdokaiban haladjanak életük során. A beszédet követően felavatták az iskola zászlaját.

„A tavalyi Koháry héten hirdettük meg az osztályok között, hogy tervezzék meg a zászlót. Több mint 20 tervezet érkezett, és a tavalyi 6.B osztály munkája bizonyult a legötletesebbnek. Az ő terveik alapján aztán egy füleki grafikai cég megalkotta a zászlót, amit a Koháry falon helyeztünk el”- közölte az igazgató.

A II. Koháry István Alapiskola Fülek legnagyobb alapiskolája. Jelenleg 27 osztályban mintegy 570 diák tanul, akiket 57 szakképzett pedagógus és 4 pedagógiai asszisztens oktat.

A 60-as évek elejéig Fülek hat különböző pontján, mostoha körülmények között folyt a tanítás. A szükségtantermek egyikének sem volt megfelelő világítása, a régi, elöregedett épületek falai omladoztak, állandó veszélyforrást jelentettek. 1964. december 18-a mérföldkő volt a füleki tanárok, diákok és szülők számára is. Ezen a napon ugyanis korszerű, öt pavilonból álló épületegyüttesbe költözött a magyar iskola. A visszaemlékezők szerint azon a napon esett az eső, mégis az öröm, a lelkesedés ragyogott 1200 magyar gyerek, tanító és szülő arcán. Azóta eltelt 55 év, és bár a létszám kevesebb mint a felére csökkent, a színvonal egyre inkább emelkedik.

A diákok sportversenyeken, olimpiászokon, szavalóversenyeken, népdalversenyeken, országos szintű kórusfesztiválokon öregbítik az intézmény hírnevét. Az iskola több kisebb pályázatba is bekapcsolódik, mint az Erasmus program, az e Twinning, a TreeDependent. A felső tagozatos diákok pedig részt vehetnek a Határtalanul programban is. A közeljövő legfőbb célkitűzése, hogy minél több magyar elsős válassza ezt az intézményt, akik korszerű környezetben, szakavatott kezek között tanulhatnak. Jövőre szintén kettős jubileummal készül az iskola. A februári Suli-buli a 20., a júniusi Családi nap pedig a 10. évfolyamához érkezik. Mindkét rendezvényre nagy izgalommal és nívós programmal készülnek.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.