2020. január 30., 20:20

A szélsőségek ellen tiltakoztak Érsekújvárott

Mint ahogy arról már hírt adtunk, ma délután Érsekújvár főterén tartotta a Ľudová strana Naše Slovensko a kampánygyűlését. Erre reagálva az „Érsekújvár a gyűlölet ellen” nevű csoport tiltakozó akciót hirdetett a párt által képviselt szélsőségek ellen.

Galéria
+4 kép a galériában

Érsekújvár városa alaposan felkészült a két tábor fogadására. Rengeteg rendőrrel, rendfenntartóval és a főteret jókora szélességben kordonokkal kettéválasztva várták a tömeget.

Eleinte a tiltakozók voltak többen – dudákkal, szirénával, transzparensekkel felvértezve várták a Kotleba párt szónokait, ám ahogy megjelentek a politikusok a színpadon, azon a térfélen is egyre nőtt a sokadalom.

A tiltakozás nem sikerült nagyon közösségire, hiszen a PS Spolu vitte a prímet, magyar transzparens szinte nem is volt, holott a tiltakozók közt szép számú magyar embert is láttam. Az egyetlen magyar szöveget is tartalmazó táblát Nagy Dávid, a Magyar Közösségi Összefogás parlamenti képviselőjelöltjének kezében fedeztem fel.

Nagy Dávid, Érsekújvár
Fotó:  Ma7

Nagy Dávid elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy közösen mondjuk nemet a politikai szélsőség bármely formájára.

Városunk a második világháborúban kulcsfontosságú vasúti csomópont volt. Utolsó megállója volt több ezer ártatlan áldozatnak az auchwitzi végállomás előtt.

"Már csak az irántuk érzett tisztelet is arra késztet bennünket, hogy felemeljük a szavunk. Megértem én a társadalom politikai kiábrándultságát, hiszen az elmúlt harminc év szlovákiai politizálása mindennek mondható, csak épp sikeresnek nem. Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy év abszolút alkalmatlan kormánya felrakta az i-re a pontot, és óriási mélységekbe taszította az országot. De nem ez a kiút, amit itt látunk. Nekünk felvidéki magyaroknak a legfontosabb, hogy végre kiálljunk egymás mellett és értékeink mellett. Egy ilyen értékünk a szolidaritás és a gyűlölet elutasítása, amely mellett ma itt, Érsekújvárban teszünk tanúságot.” – közölte kérdésemre reagálva Nagy Dávid.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.