A nemzetébresztők nem alszanak

2010-ben mindkét komáromi szoborállítás előzménye a magyarországi állampolgársági törvény módosítása volt, amely lehetővé tette a külhoni magyarok számára a magyar állampolgárság felvételét. A Fico-kormány válaszlépése az volt, hogy a kettős állampolgárság lehetőségével élőket egy gyors törvénymódosítással megfosztotta a szlováktól. Másrészt a Matica slovenská komáromi székházának homlokzatán kapaszkodó Cirill és Metód-szobrot áthelyeztette a Kossuth téri körforgalom kellős közepébe, a nemzetközi első osztályú 63-as és 64-es út legforgalmasabb kereszteződésébe. Négy méter magasságával erősen veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát. A gépkocsivezetőket „ámulatba ejti” a monumentalitás, és nem a vezetésre összpontosítanak.

A Smer nacionalista erőfitogtatásától nem akart lemaradni a városban a Szlovák Nemzeti Párt sem, és Ján Slotáék a Duna-híd innenső oldalán, az egykori határállomás elé építési engedély nélkül felállítottak egy, a Trianon dicsőségét és igazságosságát hirdető emlékoszlopot, amely a szomorú 100. évforduló közeledtével is ott borzolja a magyarok kedélyét.

A szlovák kormány által támogatott provokatív emlékművet közvetlenül az államhatárnál, az Erzsébet hídra vezető utak közti járdaszigeten állították fel 2010-ben, amikor parlamenti választások voltak Szlovákiában.

A szobrok a helyükön maradtak ebben a végéhez közeledő kormányzati időszakban is, annak ellenére, hogy az országban a Smerrel és a nemzeti párttal együtt kormányozott a Most-Híd vegyespárt. Mi több, a közlekedési minisztert, aki az állami közutak biztonságáért felel, Érsek Árpádnak hívják. És hiába ápolt baráti kapcsolatot Bugár Béla Andrej Dankóval, az SNS jelenlegi elnökével, eszébe sem jutott, hogy a magyarok szemében szálkát jelentő, Trianont dicsőítő emlékoszlop eltávolítását kérje tőle.

Cirill és Metód érsekújvári emlékműve az alapkővel és a járdák megépítésével együtt 200 ezer eurójába került a városnak. Eközben a magyar emlékművek, mint például Széchényi György esztergomi érsek és városalapító szobrát, vagy a zsinagóga melletti emlékoszlopot részben állami támogatásból, adományokból vagy alapítványi pénzből emelték. A hittérítők szobrát 2011. július 7-én adták át a város polgárainak, akik ezt a Ferencesek terén álló műalkotást a saját adóikból fizették.

A városban élő magyarok nyugalmát sokkal inkább bántja a cseh legionáriusok hagyományának ápolása. Ez már két szoborállításban és egy emléktábla-elhelyezésben is megnyilvánult, annak ellenére, hogy az 1919-es harci eseményeknek nemcsak cseh és magyar katonai áldozatai voltak, hanem a civil magyar lakosságot is érintették. Sok helyi polgári áldozata volt ennek az ellentmondásos időszaknak. Nekik eddig senki nem állított emlékművet.

A képviselő-testület szlovák nemzetiségű tagjai már 2010 előtt többször javasolták, hogy a város önkormányzata állítsa vissza a temetőben az 1938-ban lerombolt, a magyarok számára rossz emlékű legionárius-emlékművet.

A magyar képviselők tiltakozása miatt az emlékműből végül csak egy emléktábla lett, amelynek a főtéri kultúrház falára szánt első változata a szállításban megrongálódott. Ennek a másolata került később a Matica slovenská tulajdonában lévő épület falára. Ez azonban nem elégítette ki a cseh államalapító hagyományok őrzőit, akik helyi szlovák vonatkozású történelmi események híján kénytelenek a cseh vagy a magyarellenes tematikát ragozni.

2016-ban igyekezetüket siker koronázta: a Szent József köztemetőben felavatták az emlékmű másolatát, amelyen az eredeti, 1936-os szöveg olvasható, miszerint a sírban „a csehszlovák szabadságért 1919-ben életüket feláldozó hős katonák nyugszanak”.

Az emlékmű mellett tavaly egy csellel felavatták Jiří Jelínek cseh legionárius alezredes mellszobrát is, így most már a két emlékmű együtt ellensúlyozza a temető középső részében a zömében magyar feliratú sírokat.

A Jelínek-szobor felállítását az érsekújvári Háromhidak Polgári Társulásnak úgy sikerült realizálnia, hogy vele együtt kérték a Szent Anna-kápolna melletti egykori turulmadaras emlékoszlop visszaállítását is. A turulmadaras emlékoszlopnak természetesen se híre, se hamva.

A maroknyi párkányi szlovákság is megnyugodhat végre, egy tavaly májusban felállított Štúr-szobor őrzi a nyugalmukat. Most már nemcsak a város neve, hanem ez a szobor is emlékeztet a nagy szlovák nemzetébresztőre, aki soha életében nem járt a település közelében sem. De Párkány határváros. Štúr pedig virtuális őrzője lett a szlovák strázsának a magyarok között.

Az alkotásra helyben nem volt túl nagy igény, a képviselő-testület szlovák tagjai sem szavazták meg a szoborállítást. Még Štúr szülőhelyén, Zayugrócon sem értik a helyiek, miért neveztek el egy magyar várost az ő falujuk szülöttéről, és miért állítottak neki ott szobrot. Ez a Matica slovenskát a legkevésbé sem zavarta. A kulturális szervezet az elvileg magyar vezetésű építésügyi minisztériumhoz tartozó építésügyi hivataltól kapta meg az engedélyt az emlékműállításra.

A szoborállítás ellen a Magyar Közösség Pártja tiltakozó megmozdulást szervezett, amelyen Menyhárt József pártelnök így fogalmazott: „Elvették a város nevét, most pedig idetesznek egy szobrot, helytartóul, amely igazából jelkép, szimbólum. De nem azt szimbolizálja, hogy Szlovákia szabad ország. Mert ha az volna, akkor meghallgatnák az emberek véleményét.” A történelmi tudatferdítő szobrok minden bizonnyal magyar identitást gyengítő és szlovákot erősítő célzattal lettek elhelyezve az elmúlt tíz évben az Érsekújvár–Párkány–Komárom háromszögben. Ebből kettő határváros, tehát általuk Magyarországra is üzennek.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/4. számában)