Komárom. Komáromban bemutatták az Iskolánk, nem feledünk című kötetet, amely a gadóci, már megszüntetett mezőgazdasági középiskola történetét dolgozza fel.
Alsóbodok. Harmadik alkalommal tartottak Ág Tibor Napokat Zoboralján. A zenetudósra, népzenekutatóra és -gyűjtőre ezúttal Alsóbodokon emlékeztek.
Komárom. „A hit és közösség szolgálatában“ címmel rendeztek nemzetközi tudományos szemináriumot a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán.
Komárom. „Európa csendes, újra csendes!“- idézte a Petőfi Sándori gondolatokat Lezsák Sándor.
Gímes. Kodály Zoltán-emléktáblát avattak Gímesen.
Komárom. „Az aradi vértanúk harca jogos volt, nem volt hiábavaló a küzdelem!“.
Komárom. A Komáromi Jókai Színházban ma este mutatják be Simai Károly – Szarka Gyula Zsugori című zenés vígjátékát Béres László rendezésében.
Szőny/Komárom. Emléktáblát avattak a Dél-Komáromhoz tartozó Szőnyben a reformáció 500., valamint felvidéki kitelepítések 70. évfordulóján.
Izsa. A kis- és középvállalkozók lehetőségeiről tartott szakmai fórumot Izsán a Magyar Nemzeti Kereskedőház dunaszerdahelyi irodája.
Budapest/Komárom. Megérkezett a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatása a szülőföldjükön magyar oktatási intézményt látogató, pályázó diákok számlájára.
Deáki. A Szent László Emlékév alkalmából a Csemadok és társrendezői történelmi vetélkedőt hirdettek a szlovákiai magyar középiskolások számára, melynek országos döntőjét Deákiban rendezték meg.
Komárom. „Nekünk veszteségeink vannak, káraink vannak, nekünk sebeink vannak, és ezeket kérjük gyógyítani.“
Komárom. Komáromban tartották a Gazdaságfejlesztési Párbeszéd első tanácskozását, melyen elhangzott: elindulhat a 2014-ben kidolgozott, és idén felújított Baross Gábor Terv megvalósítása.
„A hagyaték rendkívüli, az Esterházy Jánostól megkapott szellemi iránytű egyedülálló érték. Ennek fontos elemei a józan nemzettudat, a szülőföld tisztelete és a szeretet Istenébe vetett mély hit“.
Aldóbodok. Teljesítették gróf Esterházy János végakaratát. A mártír politikus hamvait Alsóbodokon helyezték végső nyugalomra a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnában.
Komárom. Megtartották a komáromi Selye János Egyetem tizennegyedik akadémiai évnyitó ünnepségét, melyen ünnepélyesen beiktatták hivatalába Juhász Györgyöt, az intézmény új rektorát.
Komárom. Hetedik alkalommal szervezték meg a Kútfesztet Komáromban, az Európa-udvar szabadtéri színpadán.
Nyitraújlak/Alsóbodok. Hétvégén elrajtoltak az Esterházy-emlékfutás résztvevői, akik a mártír gróf szülőfalujából, Nyitraújlakról indultak útnak.
Komárom. Szeptember 6-án nyitották meg a Boldogasszony címmel illetett vándorkiállítást, a Komáromi Vár területén található, felújított, egykori lőporraktárban.
Muzsla. Széles körű összefogásnak köszönhetően újult meg a Párkány melletti Muzsla község római katolikus temploma.
Izsa. Uniós támogatásból bővül az izsai Római Kori és Néprajzi Múzeum.
Komárom. Lakossági fórumon vázolták az új, Komárom és Őrsújfalu között húzódó, hídra kapcsolódó elkerülőút terveit.