Áprilisi hónap első felében már működhet a vágsellyei oltóközpont. Oltani a hétvégi napokon fognak – 700-800 ember beoltását naponta.
Tavaly összesen 343 CMP-vel küszködő pácienst kezeltek a komáromi kórházban. Közülük 299-nek agyi infarktusa volt, 124-nek pedig életmentő intravénás trombolízissel rekanalizációs kezelést nyújtottak
Február végéig 10 ezernél is több személy beoltását valósították meg, s március végére ez a szám már a 25 ezret is meghaladta.
A következő lépcsőben esetleg a komáromi kórházban szintén létesülhetne újabb oltóközpont.
2021 márciusának utolsó hétvégéjén ismét megnyíltak a Lévai járás településeinek tesztelőpontjai.
Az önkormányzati képviselő több okból sem szavazta meg a decemberben beterjesztett költségvetés-tervezetet.
Főként a magnézium- és titánötvözetek mechanikus tulajdonságait vizsgálja.
"Életem a véletlenek, de inkább úgy mondhatnám, a gondviselés megnyilvánulásának sorozata."
Több helyen fertőzöttet sem találtak.
Változatos tendenciák.
Mivel régebbtől nem volt eső és az új fű még nem nőtte át a szárazat, ezért a lángok gyorsan terjedtek még viszonylag kis szélben is.
A helyi szájhagyomány szerint a kultúrház építésénél a zsidók telkén egy nagy zsírosbödönnyi aranyat, kincseket találtak, amelyek ismeretlen helyre kerültek.
Hamarosan, valószínűleg a húsvéti ünnepek után újra megszervezik az akciót; abban bíznak, hogy kedvező időjárás esetén több helyi lakos is bekapcsolódik a kezdeményezésbe…
A magányos nyugdíjasok és más rászorulók szükség esetén közvetlenül a városi hivatalok munkatársaihoz fordulhatnak segítségért.
Külön rendelet vonatkozik a koronavírus-fertőzésen és/vagy a Covid-19 elleni oltáson már átesett véradókra.
Megreklamálják a kivitelezett munka minőségét és a hibák elhárítását kérik.
A kórház alkalmazottai között jelenleg nincs fertőzött, kilenc alkalmazott van karanténban.
Újabb fejlesztések fejeződtek be az AGEL csoport által működtetett lévai egészségügyi intézményben.
Ezúttal is számos olyan község van, ahol egyetlen esetben sem mutatták ki a koronavírus-fertőzést.