2021. március 28., 14:01

A Covid-szűrés 10. köre a Komáromi járásban: több helyen biztató, Madaron romló járványhelyzet

A Komáromi járás több településén, az önkormányzat égisze alatt, e hétvégén tizedik alkalommal folyt-folyik a lakosság tömeges Covid-19 szűrése. Az újabb nyilvánosságra került eredmények többsége folyamatosan javuló járványhelyzetre utal, de olyan helységek is akadtak, ahol kisebb-nagyobb mértékű romlás tapasztalható.

Komáromban ma 19 óráig folytatódik a szűrés a Városi Sportcsarnokban, a Matica-házban és az Építők utcai szakközépiskolában.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az eddig közzétett eredmények alaján Ifjúságfalván és Tanyon egyetlen új pozitív eset sem derült ki. Ifjúságfalván a korábbi 344/1/0,29 eredmény helyett múlt szombaton 357/0 mutatkozott, s most tesztelt 320 személy között sem volt fertőzött, ami a helyi járványhelyzet javulásának a bizonyítéka. Tanyon a március 13-án tesztelt 436 lakos körében nem mutatkozott fertőzöttség, majd a múlt szombaton tesztelt 436 személy közül 2 eredménye lett pozitív, ami 0,22 százalékos fertőzöttséget jelentett. E hétvégén pedig ismét örvendetes eredménynek számít a 432/0.

 A Covid-szűrés 10. köre a Komáromi járásban: több helyen biztató, Madaron romló járványhelyzet
Ifjúságfalván most egyetlen pozitív esettel sem szembesült a tesztelő csapat.
Fotó:  Facebook

Dunamocson is folyamatosan javulnak a tesztelési eredmények: 1,70, majd 1,02, illetve 0,37 és 0,39 százalékos fertőzöttség után e múlt hétvégén jobb, vagyis 545/1/0,18, ez alkalommal pedig ugyanilyen 545/1/0,18 eredmény született.

Izsán a március 13-án levett 728 és a március 20-i 763 minta közül egy sem volt pozitív. Újabban pedig 1 minta mutatott pozitivitást a levett 776 közül, ami csupán 0,12 százalékos fertőzöttséget jelent.

Kolozsnémán több héten át zsinórban ismétlődik a 0 pozitív eset, miközben 227-en, majd 241-en, e hétvégén pedig 239-en teszteltették magukat. A mostani egyetlen pozitív minta 0,41 százalékos fertőzöttségre utal.

Madar község az előző héten „Hetek óta erre az eredményre vártunk!!!“ mondattal osztotta meg az arra vonatkozó jó hírt a facebookozókkal, hogy a több hete tartó folyamatos javulás eredményeként a március 13-án tesztelt 553 személy közül 2-nél mutatkozott pozitivitás, a március 20-án levett 499 minta mindegyike pedig negatív lett. Korábban 11-16 pozitív esettel is szembesültek, s most ismét fordult a kocka: a levett 507 minta közül 11 lett pozitív, ami 2,1 százalékos fertőzöttségre utal.

Nemesócsán minden hétvégén háromnapos szűrést hirdettek. Míg két héttel korábban összességében 0,43 százalékos pozitivitást mértek, múlt héten 379/2/0,52, illetve 604/2/0,33 és 412/1/0,24 eredmény mutatkozott, ami összességében kissé jobb, vagyis 0,39 százalékos fertőzöttséget jelentett. Március utolsó hétvégéjén így alakultak a részeredmények: pénteken 363/1/0,27, szombaton 572/0. Vasárnap pedig a helyi futballpályán 16 óráig tesztelnek.

 A Covid-szűrés 10. köre a Komáromi járásban: több helyen biztató, Madaron romló járványhelyzet
Izsán e hétvégén 0,12 százalékos fertőzöttség mutatkozott.
Fotó:  Facebook

Komáromban március 20-án 6335-en vettek részt a tesztelésen az önkormányzat által biztosított mintavételi pontokon. Az összes teszt közül 27 lett pozitív, ami 0,42 százalékos fertőzöttségi szintet jelentett. Egy héttel később 6128-an teszteltették magukat, s 21 minta lett pozitív, ami jobb, 0,34 százalékos fertőzöttségi szintet jelent. Vasárnap 19 óráig folytatódik a szűrés a Városi Sportcsarnokban, a Matica-házban és az Építők utcai szakközépiskolában.

A járási székhelyen hétközben a Semmelweis Egészségközpontban, a kórházban és a Komáromi Területi Közegészségügyi Hivatalban (RÚVZ – TKH) is végeznek ingyenes antigénes tesztelést. Az utóbbi két helyszínre március 22. óta csak a kórházi főbejáraton át lehet eljutni, ugyanis a Kis ér sor felőli hátsó bejáratot az elővigyázatosság növelése miatt zárva tartják. A járás további városaiban: Ógyallán, Gútán és Naszvadon már csak az állandó mintavételi pontokon tesztelnek, hétvégi önkormányzati mintavételekre nem kerül sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.