Az érsekújvári lepkegyűjtő
A természet szerelmese, lepke- és bogárgyűjtő, ezermester és költői lélek. Nyitott minden szép iránt. Az érsekújvári Fábián István Róberttel otthonában beszélgetünk.
A házban minden négyzetcentiméter egyedi módon megtervezett. Lepkék ezrei a saját maga által barkácsolt fali kiállítószekrényekben, rézműves berendezés és tárgyak, szintén saját műhelyből, az alagsor technikai játékterme pedig hab a tortán. Még mielőtt belekezdenénk a beszélgetésbe Róbert elszavalja a lepkékről írt versét, amely által meg is érzek valamit különös szenvedélyének misztikumából: „Lepkének szárnya, testének sátra, / Szárnyán az ábra néggyé van vágva, / S így száll ékszer gyanánt / a természet szent oltárára.”
Hogyan kezdődött a lepkék iránti vonzalma?
Életem a véletlenek, de inkább úgy mondhatnám, a gondviselés megnyilvánulásának sorozata. Unokabátyámnak volt lepkegyűjteménye, ami nekem kisiskolás koromban annyira megtetszett, hogy rövidesen nekem is lett. Igaz, csak hat lepkéből állt, de számomra az is kincs volt. Az alapiskolában Koppány Árpád tanár úr tartotta a politechnika órát, az ő útmutatása szerint készítettem el azokat a dobozokat, ahová a lepkéket elhelyeztem. Biológia tanáromtól, Balogh Elemértől is sok biztatást kaptam, hatodikos koromban el is vitte az egyik tablómat egy nyitrai kiállításra. Siheder koromban még a sátorozások ideje alatt is a lepkéket és a bogarakat hajkurásztam. Máig szeretek a természetben üldögélni, várva a lepkék felbukkanását. Ahogy befurakszik a napsugár a Berek fái közé, megérint a múzsa, és a gondolataim rímekké formálódnak.
Mihez kell értenie egy lepkegyűjtőnek?
Nem elég csak a természet és a lepkék iránti szenvedély. Ez a hobbi szerteágazó tudományos ismereteket igényel. A rendszerezés mellett fontos ismerni, hogy az állatkák melyik növényt kedvelik, és pontosan kell ismerni a megjelenésük időpontját az adott területen. A lepkék csak egy-két hétig élnek, ha elkésünk a begyűjtésükkel, akkor egy évet kell várnunk a legközelebbi lehetőségre. A gyűjtéshez egyetlen eszköz kell, a lepkeháló. Ez is inkább a nappali lepkékhez, mert tudvalévő, hogy a lepkék többsége éjszaka aktív. Ekkor elég egy lámpa, esetleg hívó illat, és jönnek csapatostul. Pontosan fel kell jegyezni, hol és mikor fogtuk a lepkét, és ha az adataimat össze tudom hasonlítani mondjuk egy százéves feljegyzéssel, akkor megmutatkozik, hogy az eltelt időszakban milyen változások történtek a lepke színében, mintázatában, hogy változott-e a megjelenés időpontja. A lepkéket, ha csak lehet, párban gyűjtjük, hiszen számtalan a hím és a nőstény közti eltérés. Azt is megfigyeltem, hogy a lepkekalendáriumhoz képest napjainkban két héttel előbbre tolódik az észlelésük időpontja.
A preparálás is része a munkának…
Alázattal állok az állatkákhoz, jól meggondolom, melyiket emelem ki a természetből. Akkor is preparálom őket, ha sérültek, még a fényszóróra ragadt példányokat is megmentem az utókor számára. Türelemmunka a preparálás, minél kisebb a lepke, annál több időt vesz igénybe a tartósítása. El kell távolítani a belső szerveket a potrohból, nehogy megegye a tűt a gyomorsav, kifeszítve megszárítani, s ha valamely része hiányzik vagy sérült, azokat a gyűjtők rendelkezésére álló pótlóanyagokból felépíteni. Sziszifuszi munka, de az eredmény általában tökéletes. Itt jegyezném meg, hálás vagyok feleségemnek a türelemért, mert ilyenkor ajtót, ablakot nyitni, de még tüsszenteni is tilos. Előfordul, hogy a tojásokból magam nevelem ki a hernyókat, majd a lepkéket, leginkább az egzotikus fajokat. Mivel kapcsolatban állok a világ gyűjtőivel, tudnak nekem küldeni tojásokat szalmaszálban. Érdekes megfigyelni a metamorfózisukat, ahogy a kis hernyók nőnek, levedlik magukról a bőrüket, és tovább növekednek egészen addig, amíg el nem érik a végleges méretüket. Ekkor bebábozódnak és két hét alatt a hernyó masszájából egy új élőlény, a lepke fejlődik ki. Az ő dolguk aztán már csak a párosodás. Megjegyzem, nálam a hernyók levedlett bőre is a gyűjteménybe kerül, hiszen a trópusi fajtáknál ez a levetett „ruha” mindig más színű, alkalmazkodva a szavanna színe változásához.
A lepke- és rovarbörzéket látogatja?
Igen, munkám során gyakran mentem Prágába és Pozsonyba, ahol kapcsolatba kerültem több rovarszakértővel és gyűjtővel. A gondviselés megnyilvánulásának tartom, hogy a tanár, akinél a forrasztóvizsgákat letettem, pont a cseh entomológiai intézet alapító tagja volt. Nála töltöttem prágai tartózkodásom estéit, rengeteget tanultam tőle. További „véletlen”, hogy megismerkedtem névrokonommal, Fábián Györggyel a Magyar Rovartani Társaság tagjával, aki meghívott Magyarországra. Sok apró trükköt megtudtam tőle a gyűjtéssel és a preparálással kapcsolatban. Nem túl rendszeresen, de látogatom a börzéket, ahol cserélni és venni is szoktam, de leginkább azok a rovarok és lepkék kedvesek, amelyeket magam fogok. Sosem akarok mindenáron megszerezni egy lepkét, mert azt tartom, mindennek eljön a maga ideje. Így is történt, napra pontosan a 60. születésnapomon sikerült egy párocskát fogni a Libythea celtis fajtából, amelyet már régóta szerettem volna a gyűjteményemben tudni. Külföldi útjaimon sosem foglalkozok kimondottan gyűjtéssel, de azért mindenütt nyitott szemmel járok, és a sebesült vagy elhullott különleges rovarokat begyűjtöm az utak mellől vagy az autók ütközőiről, fényszóróiról. Örömmel vettem, amikor rokonomtól, Ľubomír Brtek doktortól egy olyan, 1926-ból származó lepkegyűjteményt kaptam ajándékba, amit annak idején még ő kapott a professzorától. Én is adok ajándékba lepkékkel és rovarokkal teli tablókat, van már belőlük a tardoskeddi és az érsekújvári alapiskolákban is.
Hosszan elnézegettük a gyűjteményt, de a házigazda még további meglepetést tartogat számunkra. Megmutatja azt a helyiséget, ahová egy hatalmas technikai játékot épített, mágnesekkel, kisvasúttal, guruló, cikázó golyókkal, zenével, hangokkal, villogó fényekkel. De ez már egy másik történet.
Megjelent a Magyar7 2021/12.számában.
