A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület augusztus 20-án 15. alkalommal tartott Szent István napi ünnepi megemlékezést államalapító királyunk komáromi lovasszobránál.
A Vámhivatal Pénzügyi Igazgatósága nyitrai részlegének munkatársai 3792 darab hamis márkajelzésű parfümöt találtak egy rutinellenőrzés során.
Léván mérőberendezéseket helyeztek el a légszennyezés mérésére
Augusztus 19-én este ünnepélyes keretek közt adták át a felújított szökőkutat Komáromban
A menekülő férfi alatt beszakadt a ház padlása. Lábai a nappaliban, felsőteste a padlástérben kalimpált.
Miközben sok településen lankadt az érdeklődés a tesztelések iránt, a Komáromi járásban élők esetében ennek éppen az ellenkezője történt.
Az alsóbodoki Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont szeretettel vár minden zarándokot 2021. szeptember 17-18-ra az Esterházy Zarándoknap ünnepi szentmiséjére és az ehhez kapcsolódó lelki programokra.
A Párkány melletti településen kórustábor zajlik Borka Iván muzslai plébános szervezésében.
Párkányban régóta hagyománya van a teniszsportnak.
Szent István király intelmeit Imre herceghez Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész előadásában hallhatjuk.
Bemutatkoznak az iskolakezdő gyermekek, átadják a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és bemutatják a pályakezdő pedagógusokat is.
Amikor a madárijesztő már nem segít, bevetésre kerülnek a sólymok.
Generációkat nevelt hatalmas szeretettel.
Pálfi Péter tanfelügyelő nagy érdeme volt Ipolyságon, hogy támogatta a főgimnázium elindítását, és maga is részt vett a szervezőmunkában.
A remek programoknak köszönhetően minden korosztály jól érezhette magát a festői környezetben.
„Az Igazságban élni az emberi méltóság alapja, még akkor is, ha az Igazság drága árat kíván.”
A pálos kiállítóbusz 2021. augusztus 13-a és 16-a között a lévai járásbeli Csatán vendégeskedik, amely 1366-tól a márianosztrai pálos kolostor birtokát képezte.
Az 1975 óta Zselíz városrészét képező Szódó református templomának kertjében a közelmúltban felújítottak egy emlékművet. A Barsi Református Egyházmegye által emelt alkotás a helyi születésű vitéz hadnagynak, Szobi Józsefnek állít emléket.
Miközben fel-felvillannak a szereplők jellemvonásai, a megoldhatatlannak tűnő dolgokra is megoldást kell találni.
A buszpályaudvaron magyar-szlovák nyelvű tájékoztató feliratok láthatók, s a menetrendek is kétnyelvűek.
Az idén ötödik alkalommal szervezik meg Ipolyságon a Szent István Napok rendezvénysorozatát, amire 2021. augusztus 20-a és 22-e között kerül sor.
A fiatalok fociban, röplabdában, asztaliteniszben, váltófutásban, valamint sakkban és ministráns tudáspróbán mérik össze tudásukat.