2021. augusztus 11., 19:44

Tokióban kihunyt, Szőgyénben kigyúlt az olimpiai láng

Ma délben elkezdődött Szőgyénben a 10. Felvidéki Ministráns Olimpia a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum polgári társulás égisze alatt. Az olimpia fáklyáját Viliam Judák püspök lobbantotta lángra.

ministráns olimpia
Galéria
+6 kép a galériában
Méri Szabolcs Szőgyén polgármestere, Viliam Judák nyitrai püspök, Farkas Zsolt Szőgyén plébánosa, a Jó Pásztor Alapítvány elnöke
Fotó: Bokor Klára

Az olimpia helyszíne a helyi Csongrády Lajos Alapiskola épülete és udvara.

Farkas Zsolt esperesplébános házigazdaként üdvözölte a ministránsokat, a vendégeket és a szervezőket.

Kell, hogy a ministránsok érezzék a megbecsülést az egyház részéről az Úr asztalánál végzett szolgálatukért. Legyen ez a tábor testi-lelki javukra. Csapatjátékosként küzdjenek, szórakozzanak, beszélgessenek úgy a különböző településekről érkezett társaikkal, mind a lelkiatyákkal."
ministráns olimpia
Fotó:  Bokor Klára

A fiatalok fociban, röplabdában, asztaliteniszben, váltófutásban, valamint sakkban és ministráns tudáspróbán mérik össze tudásukat.

Judák püspök atya magyarul is mondott pár köszöntő szót, majd jó szórakozást és versenyzést kívánva meggyújtotta az olimpiai lángot.

ministráns olimpia
Fotó:  Bokor Klára

Az olimpia résztvevői ezután a templomba vonultak, ahol szentmisén vettek részt. A szentmise főcelebránsa Andruskó Gyula atya volt, aki Zsolt atya mellett az olimpia másik főszervezője.

ministrans-olimpia-2
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.