Az Eurostat adatai szerint a tartós lakáshiány miatt a 18 és 34 év közöttiek 65,2%-a még mindig a szüleivel él, míg az uniós átlag e tekintetben „csak” 49,5%.
A gépjárműn nem fogott a fék, ezért az megcsúszott és lesodródott az útról, ahol egy családi ház kerítésének csapódott.
Az ország adottságait kihasználva Károly Róbert egyik legfontosabb feladatának tekintette a gazdasági és pénzügyi reformok bevezetését, hogy a királyi kincstárat feltöltse.
Gazdasági épület falának "támasztotta" az autót egy 12 éves sofőr a poltári járásbeli Cserepes (Hrnčiarska Ves) községben.
A Pro Kultúra Füleki Férfikar negyedik alkalommal szervezte meg az Örökzöld slágerek fesztiválját.
Az együtt töltött öt nap után már barátokként búcsúztak.
A szokásosnál is nagyobb volt a feszültség a sürgősségi osztályon a besztercebányai Roosevelt Kórházban, mivel a recepción valaki egy gyanús fém bőröndöt hagyott.
A Szövetség pártnak már biztosan lesz tizenkét polgármestere a Rimaszombati járásból és hat a Nagyrőcei járásból.
Bősön, Gútán és Ajnácskőn érdeklődtünk afelől, milyen kihívásokat tartogat a közeljövő.
A városi park elkerítésének projektje a megvalósítás fázisánál tart. Szeptember 26-án, hétfőn az önkormányzat átadta az építési területet a közbeszerzési eljárásban győztes kivitelezőnek, a Costruo vállalatnak.
A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni a férfin, belehalt sérüléseibe.
Ha bebizonyosodik a férfi bűnössége, 5-12 évre rácsok mögé kerülhet.
A Keresztelő Szent János-templom tatarozását a magyar kormány által meghirdetett templomfelújítási program tette lehetővé.
A losonci Kármán József Alapiskolában utoljára 16 évvel ezelőtt volt ennyi magyar elsős, mint idén.
Van, aki már a rajtvonalnál győzött.
A csatornázás idején a lakosság egy rövid időre kénytelen elviselni az ezzel járó kellemetlenségeket, cserébe viszont megszabadul a szennyvíz elszállításának ugyancsak borsos díjától.