2020. szeptember 16., 13:10

Újabb útfelújítások Nagyszombat megyében

A Mátyusföldön átívelő 561-es számú másodosztályú útszakaszt évek óta hatalmas kamionforgalom terheli, ezért az aszfaltfelület állandó javításra szorul. A napokban készült el Nagyszombat megye támogatásából Nádszeg falu belterületén két komplex javítás, a közeljövőben pedig Királyréven  egy harmadosztályú útszakasz újul majd meg.

Fotó: Kacz Éva

Mélyreható javítást végzett a Nagyszombati Megyei Önkormányzathoz tartozó útkezelő és –karbantartó vállalat a Galántai járásbeli Nádszeg község belterületén, az II/561-es útszakaszon. Nádszegen belül két helyen kellett javítani a 21,950 és 23,830-as kilométer közötti útszakaszon, ahogy Kacz Éva, polgármester portálunknak elmondta, a falu elején található építővállalatnál és a futballpályánál szorult az út javításra. A falu vezetője hozzátette, Nagyszombat megye már tavaly jelezte, megejtik az említett útszakasz javítását, a faluban pedig örülnek annak, hogy ezt a témát továbbra is prioritásként kezelték a megyeházán, és nem odázták el a munkálatokat a járvány miatt.

utszakasz_nadszeg2.jpg
Fotó:  Kacz Éva

Nádszegen már többször került sor az aszfaltburkolat javítására, de ezúttal komolyabb munkálatokra került sor. Nem csak új aszfaltszőnyeget húztak a sérült felületre, hanem felmarták az aszfaltot, alábetonozták, majd újra is aszfaltozták - magyarázza Kacz Éva, aki rendkívül hálás a Racskó Pál által vezetett járási útkarbantartóknak, amiért ügyes és jó munkát végeztek a faluban.

Még azt is felajánlották, hogy a falu a saját céljaira használja fel a hulladékban maradt aszfaltot.

Ebből a falu önköltségen megcsináltatta a temető hátsó bejáratát. A három bekötőút és a kátyúzás is a község költségvetéséből lett javíttatva, valamint az érintett útszakaszokon a járdákat is felújíttatták. A polgármester elmondta, igyekeztek kihasználni, hogy nehézgépek vannak a faluban, így minden kis, elmaradt javítási munkát könnyen el tudtak végezni. A munkálatokat közel két hét alatt befejezték, így Kacz Éva, Berényi József, megyei alelnök és Agócs Gergely, megyei képviselő szeptember 14-én a minőség-ellenőrzést is megtarthatták.

utszakasz_nadszeg3.jpg
Fotó:  Kacz Éva

Jelenleg épp zajlik a nagygurabi útszakasz felújítása is. Ez a 12,150 és a 13,070-es kilométer közötti útszakaszt érinti, melynek hossza 920 méter. Ehhez még egy 38 méter hosszú kereszteződés is tartozik. A munkálatok befejezését szeptember 17-re tervezik.

Útfelújítási munkálatokat terveznek a Nádszeggel szomszédos Királyrévben is, ahol az Alsóhatár felé vezető, a helyiek által „Mácsonás útnak” nevezett szakaszon zajlanak majd a munkálatok. Agócs Gergely, a község polgármestere elmondta, bár ezen a harmadosztályú útszakaszon nem járnak kamionok, állandóan mezőgazdasági nehézgépek járják, így az idők során rendkívül elhasználódott az aszfaltburkolat és életveszélyes közlekedni az érintett szakaszon. A járási útkezelők úgy informálták a falu vezetőjét, a munkálatok megkezdésére szeptember 23-án kerül majd sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.