Az előzetes becslések szerint 17-18. századból származó leletekről van szó.
Kerékpárutak építésére összesen 105 millió euró, műemléképületek felújításra pedig 240 millió euró hívható le.
A rendőrség ezúton kéri a lakosságot, hogy amennyiben felismerik a képeken látható motorost, vagy ismerősnek tűnik az öltözete, jelentkezzenek a 158-as telefonszámon.
Tökrészeg sofőrök tucatjai hajkurásznak az utakon.
Háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Az erdőlátogatási tilalom feloldása hétfőtől hatályos.
Egyesek fittyet hánynak arra, hogy vezetés előtt ittak.
A 9 és 23 férőhelyes iskolabuszok ünnepélyes átadására augusztus 31-én, Szigetszentmiklóson kerül sor, hogy a tanévnyitóra már Felvidék-szerte iskolába vihessék a kisdiákokat.
Eltűntként keresi a Tőketerebesi Járási Rendőrkapitányság a 20 éves, nagymihályi lakhelyű Barkó Leventét.
Komáromi gyerekekként sokan reméltük, hogy az ablakon át egyszer kitekint a Víztoronyban raboskodó, szabadító hercegét váró királylány.
A nyári szabadságidény után először augusztus 22-én ülésezett a Nyitra Megyei Önkormányzat.
Süle Ágnes Katalin felvételein keresztül bepillantást nyújtunk a pozsonyi koronázódómban tartott augusztus 20-ai magyar szentmise pillanataiba.
Új külsőt kapott a templom.
A Kelet-szlovákiai síkság egyes részein, például Nagytárkányban és Magasréven 30 Celsius-fok feletti értékeket mértek hétfőn, ami trópusi napnak számít.
A sofőrnek, és utastársának szerencséje van, hiszen csak néhány centin múlott, hogy a farönk ne közvetlenül mindkét utas feje fölött csapódott volna be.
Több mint négyszeresére emelkedett a rimaszombati P.K. Hostinský Alapiskola fűtésszámlája. Az elképesztő mértékű áremelkedés azonban a város több intézményét is érinti.
A mentők és a kiérkező járőr már csak a halál tényét tudta megállapítani.
A keleti végek idei Szent István-napi megemlékezéseinek legtartalmasabbja és legszebbike Nagykaposon zajlott.
Ilyenkor adnak hálát a jó termésért és emlékeznek meg méltóképpen a magyar államalapításról.
A készülékben lévő erős mágnes véletlenül magához rántott egy vaságyat, ennek következtében vált használhatatlanná.
2022 folyamán is nagy ütemben zajlik a nagykürtösi járási közutak felújítása.
Komoly fejtörést okozhat néhány gömöri község életében egy, a napokban megkezdődött útfelújítás.
A hétfőtől péntekig zajló rendőri ellenőrző akció célja, hogy felhívják a gépjárművezetők figyelmét az alkoholfogyasztás veszélyeire.
A felettünk uralkodó hidegfront okozhat kiadósabb esőzést mindkét nap.