Aszfaltozás és útkarbantartás a Nagykürtösi járás településein - KÉPEKKEL
2022 folyamán is nagy ütemben zajlik a nagykürtösi járási közutak felújítása.

Inámban a Szlovák Köztársaság Beruházási és Területfejlesztési Minisztériumától nyert pályázat segítségével, önrésszel együtt 105 ezer eurónyi támogatásból valósították meg az aszfaltozást.
Amint azt a község polgármestere, Régi Zsolt elmondta, közel 2 ezer négyzetméter aszfaltburkolat kialakításával a falu belső útjainak a felújítására került sor, de a községi hivatal előtt egy parkolót is létrehoztak – térkő burkolattal 245 négyzetméteren:
Inámban jelenleg is folyik a helyi szemétgyűjtő udvar kivitelezése; a tervek szerint közel 230 ezer eurós költségvetésből a nyár végéig készülhet el.
– tette hozzá a településvezető.
Lukanényén a mellékutakat aszfaltozták, míg Csábon az útkarbantartáson túl a főutca aszfaltozása is megtörtént. Az inámihoz hasonlóan Csábon is közel ötven esztendőt kellett várni a főút ilyen jellegű felújítására, amit a Besztercebánya Megyei Önkormányzat pénzügyi támogatásából tudtak megvalósítani. A Tóth Henrik által vezetett település az úttest mellett húzódó járdaszakaszt már saját költségvetéséből újíttatta meg.