A csúszós út okozhatta a balesetet.
Az ukrán és az izraeli konfliktus geopolitikai hatásai Európára címmel tartott előadást Köbölkúton Nógrádi György.
Több gyanúsítottat is őrizetbe vett a rendőrség.
Egyik gyerek állapota sem súlyos.
A 8:45-kor kezdődő vasárnapi magyar nyelvű szentmisék előtt és után gyűjtenek tartós élelmiszert, játékokat és könyveket.
40 kézműves, termelő és képzőművész portékáiból válogathatnak
Kőkeszin, a Palóc Ételek Fesztiválja rendezvény részeként avatták fel a mintegy 350 lakosú falu jeles szülöttjének, Nyéki Méhes Mózesnek az emléktábláját.
Bárányhimlő, új Covid és tüdőgyulladás tombol a mátyusföldi Nádszegen. A régióban megjelent a skarlát is.
Kormányok jöttek, mentek, a vereknyei szemétlerakó megoldatlan ügye azonban maradt.
Már csaknem húsz kilométeres az a kamionsor, amely miatt lassú a forgalom a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) és az Ungvár közötti határátkelőhelyen.
A város főtere közelében lévő szalonban igazi kolumbiai hangulat uralkodik. Szól a latin zene, így az ember egy pillanatra kiszakadhat az európai valóságból.
Szőke Erika képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön az érsekújvári Zmeták Ernő Galériában.
Fémeszközökkel támadtak egy férfire, aki az eset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
Két ember vesztette életét a Magas-Tátrában szerdán.
Tűz ütött ki ma reggel a pozsonyi autóbusz-pályaudvar mélygarázsában ma reggel.
Csallóközkürtön tartotta meg a Csallóközi Városok és Falvak Társulása idei II. közgyűlését.
A szlovákiaiakkal együtt a projektbe összesen 48 fiatal kapcsolódott be.
Lassabban, de halad a munka.
Balesetveszélyessé nyilvánították, ezért ideiglenesen korlátozták a királyrévi hídon való forgalmat.
Teljes gőzzel dolgoznak a hóágyúk a legnagyobb síközpontokban.
Halálos gázolás történt az Eperjesi kerületben, mely során egy nő vesztette életét.
Hétfőtől keresték.
Sarkvidéki levegő tört be Szlovákiába, több településen is rendkívül alacsony hőmérsékletet mértek.
A kassai karácsonyi vásárban ezúttal 46 stand várja majd az érdeklődőket.