A járókelőt nem vette észre a sofőr, mert nem viselt megkülönböztető mellényt, fekete ruhában volt.
A menetrendszerű késések aligha szűnnek meg. Erre ugyanis kizárólag az lenne a megoldás, ha kétvágányúsítanák a vonalat.
Egy fiatalember rátámadt a hozzátartozóira, majd kiugrott a lakás ablakán.
Egy tömbházban történt a támadás, mely során négy személyt megkéseltek.
A rimaszombati Kastély Panzióban tartotta közgyűlését a Szövetség a Közös Célokért társulás. A közgyűlést követő ünnepi fogadáson harmadik alkalommal adták át a Pogány Erzsébet-díjat.
Fazekas Mónika gyógymasszőrhöz Kisújfalun a gerinctornán túl svédmasszázst, piócás kezelést, köpölyözést, valamint kézi és gépi nyirokmasszázst kínál.
Már 200 helyen ápolják Petőfi körtefáját, köztük november 25-től Gútán is, a városháza melletti téren, ahol a Gútáért Polgári Társulás és a GUTTÚRA közösen ültették el a Pórszombatból kapott oltványt.
A Lévai járásban lévő, mintegy harmadában magyarok lakta településen átadott római katolikus templom építése még 2016-ban kezdődött.
Panamában jártak a királyhelmeci gimnazisták, hogy megmutassák robotépítési képességeiket.
Adománygyűjtésbe kezd a Pázmaneum Társulás.
A Gömör olyan, mint Magyarország kicsiben című konferencián bemutatták az emlékév projektjeinek az eredményeit, majd a társulás beszámolt az általa koordinált három programelem részleteiről.
Nem lehet elég korán kezdeni...
Vegyes házasságból származott, de magyar művésznek vallotta magát.
Az ingyekoncerteken csápolás forralt borral a kezünkben rémálommá válhat, ha zsebesek áldozataivá válunk a karácsonyi vásárban.
A kellemes elfoglaltság és a jó társaság garantált.
A tárlat képei és a megnyitón levetített film a deportálások történetét mutatja be.
A vásáros standok az idén egészen szilveszterig nyitva tartanak.
A rossz anyagi helyzetre hivatkozik az önkormányzat.
Fizikailag bántalmaztak egy idős nőt és egy férfit, az előbbi nem élte túl a támadást.
A vállalkozói szellem, kreativitás és innováció találkozása ez a rendezvény.
Akár 12 évre is ítélhetik őket.
Mikulás napjára Klapka téri meglepetést is terveznek...
Nem értek célba, talán mert siettek...
Elkészült a Csallóközi Múzeum, az ikonikus „sárga kastély” szomszédságában az irodahelyiségeket, a könyvtárat és a múzeumi raktárt is magába foglaló új épület.