Néhány óra alatt megfordult a hadiszerencse és már nem az oroszok, de feketeruhás németek masíroztak az utcákon
A témához még visszatérünk...
Olvasóink nevében is gratulálunk a boldog családnak!
A lakók közül csak a nő maradt életben.
Különös kegyetlenséggel követték el a gyilkosságot.
Első- és másodfokú figyelmeztetést is kiadtak a meteorológusok.
A gyógyszertárak átalakításával hozzájárult Léva város gazdasági fellendüléséhez, műszaki újításaival és találmányaival pedig gazdagította a tudomány és a technika terén szerzett ismereteket.
További fejlesztéseket is terveznek.
Prágai missziójáról tudhat meg többet.
Újraindul a nádszegi mozi.
Az eddigi nagy érdeklődésre való tekintettel.
Nyárasdon a nagy költő emlékművénél minden év elején megemlékeznek a jeles évfordulóról és koszorúzásra is sor kerül.
A 2024-es év első babája január 1-jén jött a világra a rimaszombati és a rozsnyói kórházban is.
Lezárták az iglói temetőt, mivel a városi alkalmazottak medvelábnyomokat láttak a hóban.
Ismeretlen tettes kukákat gyújtott fel Eperjes egyik utcájában szilveszterkor.
Úgy döntött, hogy ráér megérkezni a komáromi kórház szülészetének első idei babája: Elina, aki az új év második napján jött a világra.
2024. január 2-án két új elektromos autóbuszt helyeztek forgalomba ünnepélyes keretek között Dunaszerdahely városában.
A projekt részeként a Duna bal partján a Karvától Párkányig húzódó, 12,31 kilométer hosszú kerékpárút-szakasz épült ki
Rengeteg új pályázatot dolgoztak ki, s szakítva az eddigi gyakorlattal, bekapcsolódtak határon átnyúló és nemzetközi pályázatokba is.
Harminc centiméternyi friss hó hullott az Alacsony-Tátra nyugati részén. Az erdőhatár feletti régióban a nemzetközi, ötfokozatú skálán harmadik fokozatú a lavinaveszély.
Szélvihar miatt adott ki meteorológiai riasztást a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
Két körözött személy felkutatásában kéri a lakosság segítségét a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság.
Tűzijátékkal és lézershow-val köszöntötte a 2024-es évet Galánta.
Az egyiküknek az arca is roncsolódott.