Egy névtelen bejelentő bombariadót jelentett be a bazini Speciális Büntetőbíróságon csütörtökön.
Súlyos baleset történt csütörtökön reggel a D1-es autópályán.
Vannak olyan újdonsült lakásbérlők, akik a már várva várt új otthonukban készülődhettek az ünnepekre, míg mások az új évet kezdték fészekrakással Komáromban, illetve a közeli Izsán.
A Rimapálfalát Bellénnyel összekötő út rongálódott meg, a sérült szakaszra táblák figyelmeztetnek.
Bűnszövetségben elkövetett lopás és csalás gyanújával indult eljárás egy 37 éves férfi és egy 22 éves nő ellen.
A rendőrség kivonult a helyszínekre, átvizsgálják az épületeket.
Amint az időjárási és természeti körülmények engedik, megkezdik a valamikori szennyvízgödör betemetését.
Kedd délután ittas vezetésen érték az 58 éves Ľubomír S.-t.
Továbbra is kritikus annak a fiatal férfinak az állapota, aki még kedd este szenvedett súlyos balesetet Cífer közelében.
Egy ismeretlen személy küldött üzenetet egy nyitrai alapiskolának, melyben azzal fenyegetőzött, hogy lövöldözni fog az intézményben.
Az utcán kötött bele egy 38 éves férfi egy 43 évesbe.
Tíz perc is elegendő volt ahhoz, hogy több tucat telefont emeljenek el egy fővárosi boltból.
A tálak rezgései hullámok formájában terjednek, megtöltik az egész termet, hatásuk pedig stresszoldó, egyben gyógyító.
Nógrádban még mai is sok helyen a plébános szentelt vízzel járja azokat a házakat, ahol befogadják a szent keresztet.
Egy népszerű családi rendezvény, ahol a gyomor sem marad üresen
A hideg idő beköszöntével egyre több balesetet okoznak a járművekről lepotyogó jégdarabok.
Házasságkötési érdekességek Komáromból: 122 polgári esküvő volt, 31 egyházi. A legidősebb menyasszony 79 éves volt, 89 a vőlegény.
Lövések dördültek el a bazini járásbeli Limpak községben.
Halálos gázolás történt hétfőn Szakolca közelében, mely során egy feltehetőleg külföldi férfi vesztette életét.
Ipolynyéken 2023. szeptember 29-én szobrot állítottak Petőfi Sándornak.
Tetőszerkezetek is megrongálódtak.
Egy telefonos alkalmazás, amely által az érdeklődők kikölcsönözhetik a kajakokat.
Az adóemelésnek köszönhetően a városi költségvetés körülbelül 240 ezer euró többletbevétellel gyarapodik.
„A Felvidék élő lelkiismerete volt.”