Ipolyság – Zachar Pál újévi gondolatai
Ipolyság polgármestere, Zachar Pál a közösségi oldalán osztotta meg újévi gondolatait, hangsúlyozva, hogy az új esztendő kezdetén időt kell találni az elmúlt év kiértékelésére és az előttünk álló év megtervezésére.
– fogalmazta meg kiemelve, hogy a Honti Kulturális Napok rendezvénye sose látott sikert ért el: másfélszer akkora költségvetésből sikerült megvalósítani, s – az új pályázati források bevonásának köszönhetően – közben sokkal kevesebb pénzt kellett kifizetni rá a város kasszájából:
Zachar Pál arról is beszámolt, hogy rengeteg új pályázatot dolgoztak ki, s szakítva az eddigi gyakorlattal, bekapcsolódtak határon átnyúló és nemzetközi pályázatokba is. Elmondása szerint ez kihívásokkal teli, hiszen nemzetközi konzorciumokat kellett létrehozni, be kellett vezetni a városi hivatalba az angol nyelvű adminisztrációt és valós partnerségeket kellett kialakítani külföldi szervezetekkel.
– tette hozzá, majd így folytatta:
Összefoglalójában a polgármester kifejtette, hogy a város társadalmi, kulturális élete újjáéledt, elindult az évek óta hiányolt valós, őszinte párbeszéd a társadalmi és kulturális szervezetek és a város között; felszámolták a diktatórikus városvezetési rendszert és partnerséget kínáltak mindenkinek, aki jó szándékkal akar hozzájárulni a város fejlesztéséhez.
A 2024-es terveikkel kapcsolatban kiemelte, hogy beindítják a bölcsőde- és óvodaépítési folyamatokat, rendbe hozzák az elhanyagolt ingatlanjaikat, megépítik a másik alapiskola udvarán az atlétikai pályát, és belekezdenek a beadott pályázatok megvalósításába, továbbá megnyitják a városi gyógyszertárat, s szemléletváltást hajtanak végre a városi cégek menedzselését illetően.
„Felszámoljuk az eddigi illegális szemétbizniszt, melyen keresztül az elmúlt években óriási mennyiségű pénzt lapátoltak ki a városi költségvetésből” – hangsúlyozta, majd ekképpen zárta beszámolóját: